Skip to main content

Találat: Magyarország

Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait

„Az MVM NET Zrt. a világ egyik vezető, Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjének, a frankfurti „DE-CIX”-nek (Deutscher Commercial Internet Exchange) a hivatalos viszonteladójává vált. Ezzel az MVM Csoportba tartozó telekommunikációs társaság az első Magyarországon, amely ilyen jogosultságot szerzett. „A viszonteladói státusz megszerzésének célja, hogy kiemelt üzleti partnereink, a magyarországi, valamint közép-kelet-európai nagykereskedelmi üzletfeleink számára a gerinchálózati kapacitások bérbeadása mellett értéknövelt, versenyképes szolgáltatásokat kínálhassunk Európa legnagyobb internetforgalom-cserélő központjában. Az új szolgáltatások nagyban hozzájárulnak stratégiai céljaink megvalósításához, hogy növeljük szolgáltatói szerepünket mind a hazai, mind pedig...

Read more

Európa és régiói versenyképessége

„Június 16-17-én az európai regionális versenyképesség iránt érdeklődők az ESPON harmadik szemináriumán nem csupán a kohéziós politika dimenzióit tanulmányozhatták mélyrehatóan, hanem megtudhatták azt is, hogy egy kis kreativitással mire használhatók a csatornák mentén békésen ringó régi hajók, vagy a parton hajladozó nádas. A kétnapos rendezvény helyszínéül a holland elnökség alkalmából épített impozáns rendezvénypalota szolgált. Az Európai Megfigyelő Hálózat a Területi Fejlődésért és Kohézióért (ESPON) nyílt szemináriumait félévente rendezik meg, június 16-17-én az Európai Uniós Tanácsának soros elnöke, Hollandia töltötte be a házigazda...

Read more

Elvek és valóság Európában: a PSI irányelv érvényesülésének problémái

„Ez az előadás az európai jog egy alig ismert területéről szól. Az itt leírtak nem is feltétlenül a téma jelentősége vagy aktualitása miatt érdekesek, hanem azért, mert szerintem remekül illusztrálják, hogy Európa minden egységesítő törekvés ellenére mennyire sokszínű és töredezett kulturális és politikai téren. Könnyű egyetérteni bizonyos dolgokban az elvek szintjén, de amikor az elveket aprópénzre, helyi jogszabályokra és legfőképpen cselekvésre kellene lefordítani, akkor a helyi hagyományok, gyakorlatok, beidegződések és félelmek olykor túl erősek, és végül felülírják, lerontják ezeket az elveket. Az...

Read more

Az MVM NET a 450Alliance nemzetközi távközlési szervezet tagjává vált

„A szövetség a 450MHz-es frekvenciasáv használatában érdekelt távközlési szolgáltatókat, berendezésgyártókat, felhasználókat, szabályozói testületeket tömörítő szervezet. Az MVM NET szakemberei komoly szakmai érdeklődés mellett mutatták be a nemzetközi szinten is innovációnak számító magyarországi LTE450-es mobil adatátviteli hálózatot a szervezet amszterdami éves összejövetelén. A tagság révén az MVM Csoport távközlési tagvállalata első kézből értesülhet a technológiát érintő fejlesztésekről, a nemzetközi tudásbázis hozzájárul a társaság által üzemeltetett hazai hálózat lehetőségeinek minél jobb kihasználásához, valamint a szolgáltatások továbbfejlesztéséhez. Csatlakozott a 450MHz-es frekvenciasáv használatában érdekelt szolgáltatókat, berendezésgyártókat,...

Read more

Be lehet jelenteni a gyerekekre káros tartalmakat

„A Biztonságosinternet Hotline június 6-19. között társadalmi célú rádiókampány keretében hívta fel a figyelmet az internethasználat felhasználókat érintő veszélyeire, különösen arra, hogy a tiltott tartalmak mögött valós áldozatok – sokszor gyermekek – állnak. A tiltott tartalmak megtekintése, megosztása, hozzáférhetővé tétele is bűncselekmény, ezért azok bejelentése bűnmegelőzési és bűnüldözési szempontból kiemelten fontos. A kampány eredményeként már júniusban emelkedett a bejelentések száma. Kevesen tudják, hogy nem csak a tiltott tartalmak készítése, de azok megtekintése, megosztása, terjesztése is jogellenes tevékenység. Az Európai Unió Safer Internet...

Read more

Építésügy: változások az egyszerű bejelentéssel kapcsolatban

„Július 1-től jelentősen megváltoznak az egyszerű bejelentés jogszabályi paraméterei. Az új jogszabály értelmében az egyszerű bejelentés az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg. A Magyar Közlöny 84. számában, 2016. június 13-án megjelent a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) számú új kormányrendelet. Az új rendelet értelmében az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg július 1-jétől. Mindez azt jelenti, hogy a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű lakóépület egyszerű bejelentése nem az ÉTDR-be...

Read more

A gazdasági növekedés lehetőséget ad a bürokrácia csökkentésére

„A gazdasági növekedés lehetőséget ad arra, hogy a bürokráciában dolgozók létszámát csökkentsék, az onnan kikerülők elhelyezkedhessenek a versenyszférában - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. Elmondta: olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb államot hoznak létre, 4,2 millió ember dolgozik Magyarországon, közülük 1,1 millióan az állami szektorban. Az államtitkár kifejtette: az állam attól is olcsóbb lesz, hogy a párhuzamos tevékenységeket felszámolják. Példaként említette, a minisztériumokba beolvadó, vagy megszűnő 51 háttérintézmény mindegyikében volt olyan szervezeti kiszolgáló egység - humán, pénzügyi terület...

Read more

Városi közlekedésfejlesztés: esélyek és dilemmák

„Mi várható a hazai közlekedésfejlesztés területén a következő évtizedben? Összehangolható-e és miként a városfejlesztés a közlekedésben várható technológiai fejlődéssel? E témákról szervezett május 12-én műhelybeszélgetést a Magyar Urbanisztikai Társaság; a közlekedés jövője mellett azonban sok szó esett a múltbeli adottságokról és a jelenlegi lehetőségekről is. A meghívott szakemberek szerint a hazai helyzet egyelőre nem túl biztató. Megtorpanó lendület Sok jó folyamat indult el nálunk a városi közlekedésben – idézte fel Ekés András, a Mobilissimus jelenlegi ügyvezetője az elmúlt évek eredményeit: számos tabu...

Read more

55. Kormányinfó: önkormányzati dolgozók sztrájkja, oktatásügy, fejlesztéspolitika

„...A Brexit megtárgyalásán túl a pénteki kormányülésen nagyberuházásokról döntenek majd, ilyen például a Liget-projekt, a fővárosi Palotanegyed fejlesztése, a Gül Baba türbéje és a Magyar Állami Operaház felújítása, a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának folytatása, továbbá az M4-es beruházás lezárása, valamint más közúti, vasúti fejlesztések - sorolta Lázár János. Elmondta azt is: a pénteki kormányülésen Tarlós István főpolgármester nem vesz részt, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes azonban igen. A kabinet azonban a fővárosi közlekedésfejlesztésről csak Tarlós Istvánnal együtt dönt - fűzte hozzá. A fővárosi buszpótlást...

Read more
Page 742 of 1333 1 741 742 743 1 333