Találat: visegrádi országok

Vezetői információs rendszert kap a közigazgatás

„Az elmúlt időszakban több delegáció is ellátogatott hozzánk, hogy megismerhessék a magyar közigazgatás reformfolyamatát. A külföldi szakértők olyan hazai újítások iránt érdeklődnek, mint az ügyfélszolgálat fejlesztése vagy az egyszerűsített dokumentálás - mondta el a TV Orientnek Zöld-Nagy Viktória, helyettes államtitkár. Hozzátette, a reform újabb állomása egy, az adatrögzítést automatizáló és áttekintő vezetői információ rendszer lehet. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (azaz az OECD) delegációja előtt például már nem voltak idegenek a hazánkban zajló közigazgatási reformok, mivel tavaly már vizsgálták a kormányablakokat,...

Részletek

Bécsben tartotta harmadik ülését a Közép-Európai Kibervédelmi Platform

„A 2013-ban létrejött Kibervédelmi Platform - amelyben a magyar, lengyel, cseh, osztrák, valamint a szlovák kormányzat kiberbiztonsággal foglalkozó szervei, nemzeti biztonsági felügyeletei, kormányzati és katonai eseménykezelő központjai vesznek részt - tovább erősíti a V4-ek és Ausztria kibervédelmi együttműködését, és munkacsoportok felállításával segíti elő az operatív regionális kibervédelmi partnerség kialakítását. Többek között erről született megállapodás Bécsben, az április 9-10-e között megrendezett harmadik Közép-Európai Kibervédelmi Platformon. A Közép-Európai Kibervédelmi Platform 2013 májusában közös osztrák és cseh kezdeményezés nyomán jött létre azzal a céllal, hogy...

Részletek

Három oka van a megyék megvédésének

„A fejlesztési régiókkal szemben a megyék létjogosultságáról beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton a Fejér megyei megyenap alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen. Hangsúlyozta, a magyarországi megyék már akkor is léteztek, „amikor az Európai Unió sehol sem volt”. Semjén Zsolt azt mondta: az előző kormány „az EU bürokráciájának bűvöletében” meg akarta szüntetni a megyéket és fejlesztési régiókat akart létrehozni. Ezzel szemben a mostani kormánynak a megyék megvédésére szavai szerint három oka is volt. „Ezeréves megyéket nem adunk fel, mert ha a Szent István óta fennálló...

Részletek

A magyar közigazgatás megújítása referenciamunka lehet

„Az OECD-vel való együttműködésünknek köszönhetően ma a magyar közigazgatási reform a térségben, Európában és remélhetőleg az Európán túli országokban is az egyik referenciamunka lehet a közigazgatás megújításában gondolkodók számára - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az európai közigazgatási vezetőknek tartott Közigazgatási Fórumon, pénteken. A tárcavezető nyitóbeszédében úgy értékelte, a reformnak, a nagyszerű eredmények ellenére, nincs vége. Előttünk áll még a kultúraváltás a közigazgatásban, az ügyintézés kultúrájának a megváltoztatása, továbbá annak a mechanizmusnak a kidolgozása, amely a közigazgatásban a folyamatos megújulást,...

Részletek

Közös kibervédelmi gyakorlatot tartanak a V4-ek

„Közös kibervédelmi gyakorlatot hajtanak végre a visegrádi országok Ausztria bevonásával - közölte a kormányszóvivő csütörtökön. "A regionális együttműködés keretében és annak erősítése céljával a magyar V4 elnökség során a 2014. január 29-i V4-es csúcstalálkozóval egy időben került megrendezésre hazánk irányításával a V4 országok és Ausztria információbiztonságért felelős szerveinek bevonásával az első regionális kibervédelmi gyakorlattervező konferenciája, amelynek eredményeképpen országaink kibervédelmi szervei még ez év első felében kibervédelmi gyakorlatot hajtanak végre" - mondta el Giró-Szász András az MTI érdeklődésére. A magyar Nemzeti Biztonsági Felügyelet...

Részletek

Virág Rudolf: exportcikk lehet államigazgatásunk átalakítása

„A Közép-Európai Kezdeményezés elnökségi tisztét 2013. január 1-től hazánk látja el, a Visegrádi Csoport elnökségi feladatait pedig július 1-én vettük át. November 29-én nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon 'Hatékony közigazgatás a gazdasági növekedés szolgálatában” címmel. A 2010-ben indult és lassan befejeződő közigazgatási reform több ország érdeklődését is felkeltette, ez a konferencia a tapasztalatcseréről és a jó gyakorlatok megosztásáról szólt. A tagállamok képviselői mellett a balkáni államok, az EASTR és az OECD képviselője is részt vett a rendezvényen - emelte ki Virág Rudolf miniszteri...

Részletek

Hazánk rendezi a Közép-európai Kiberbiztonsági Platform első gyakorlatát 2014-ben

„Köszönhetően a magyar szakemberek kiemelkedő tudásának és tapasztalatának a kibervédelmi gyakorlatok tervezésében, a Közép-európai Kiberbiztonsági Platform első közös kibervédelmi gyakorlatát hazánk látja majd vendégül. A 2014 májusában Budapesten megrendezendő eseményt főtervezőként is jegyzi Magyarország; magyar szakemberek irányításával tervezik és bonyolítják majd le. Többek között erről is született megállapodás a december 18-19. között Prágában a V4 országok és Ausztria részvételével megrendezett a Közép-európai Kiberbiztonsági Platform (Central European Cyber Security Platform, CECSP) elnevezésű konferencián. A Platform létrehozásával Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria azt...

Részletek

Közigazgatási reformról oktatjuk a V4-eket

„A nyugat-balkáni párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, a szeptember 16-18-án zajló nemzetközi közigazgatási szeminárium megnyitóján, amin az említett államok mellett a V4-ek és Törökország képviselői is részt vesznek. A rendezvény fő témája a közigazgatási reform, hazai részről a Magyary-program eddigi eredményeit és tapasztalatait ismertetik a vendégekkel. Magyarország V4-es elnöksége alatt konstruktív párbeszédet kezdeményez a nyugat-balkáni országokkal – mondta el Navracsics Tibor miniszter – mert uniós keretek között páratlan lehetőségeket kínál, s V4 elnökként hazánk egyik...

Részletek
Page 6 of 6 1 5 6