Skip to main content

Találat: redaktor

A Google már értékesebb, mint a Microsoft

„A New York-i tőzsde zárásakor a Google piaci értéke 249,9 milliárd dollárra emelkedett, míg a Microsoft apró csökkenéssel 247,2 milliárd dollárra esett vissza...A szakértő szerint az átrendeződés egyértelműen a web irányába tolja el a hangsúlyt. A tech cégek listáját jelenleg az Apple vezeti, a 618,1 milliárd dolláros kapitalizációjú vállalat nem csak az IT szektorban az első, de egyben a világ legértékesebb cége is.” „A Bloomberg amerikai üzleti lap szerint a rangsor változása azt jelzi, hogy a befektetők nagyobb potenciált látnak az internetalapú...

Read more

Utasíthatják a szakhatóságokat a kormánymegbízottak

„Utasításadási jogot kaphatnak a kormánymegbízottak, ha a Ház megszavazza Szabó Erika és Navracsics Tibor kormánytagok önálló képviselői indítványként beadott módosító javaslatát. Szabó Erika (Fidesz) rövid expozéjában nemzetgazdasági érdekekkel indokolta a törvény módosításának szándékát. Mint mondta, nem elég koordinálni, figyelni a szakhatóságok munkáját, azokat esetenként utasítani is kell, ezért adták be a javaslatot. Rétvári Bence államtitkár a kormány nevében elmondta, adatkérési, javaslattételi, törvényességi, hatósági és felügyeleti eljárást is kezdeményezhet a kormányhivatal. Az előterjesztést a kormány támogatja - tette hozzá. Román István (Fidesz) megismételte...

Read more

Háromszáz szakrendelő államosítása van függőben

„Még mindig bizonytalan, átveszi-e az állam január 1-jétől az önállóan működő szakrendelőket. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy hónapja arról beszélt: ősszel tisztázzák, hogyan történik majd a járóbeteg-ellátó intézmények állami átvétele. A szakrendelők érdekvédelmi szervezetétől ugyanakkor lapunk úgy értesült, egyelőre semmilyen előrelépés nem történt a kérdésben. 2012. január elsejével a megyei és a fővárosi önkormányzat fenntartásában álló, május elsejével pedig a városi fekvőbeteg-intézményt vette át az állam. Az egészségügyi vezetés tervei szerint 2013. január elsejével a járóbeteg-szakellátó intézmények átvétele következik. Ezek közül egyelőre...

Read more

Példátlan internetcenzúrát terveznek az EU-ban

„Kiszivárogtatták a két éve készülő új internetszabályozási direktíva piszkozatát. A tervezet a virtuális Dzsihád ellen készül, ám a terror elleni harcban az uniós állampolgárokat is meztelenre vetkőztetheti. Ha törvény lesz belőle, a Facebook nyomozhat a felhasználói után. Van, aki a szoftverlobbi összeesküvéséről beszél, az irányelvek előkészítésében Magyarország is részt vesz. A projekt a TEK hatáskörébe tartozik. A kínai diktatúrában is lazább az internetszabályozás, mint amilyen az Európai Unióban lehet, ha az EU elfogadja a kontinensen példátlan szigorúságú tervezetcsomagot. A netes terrorista tartalmak...

Read more

Kormányhatározat a vállalkozói adminisztratív költségek csökkentésére irányuló, Egyszerű Állam program egyes feladatainak módosításáról

„...A Kormány 1. felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy koordinálja az Egyszerű Állam című középtávú kormányzati program (a továbbiakban: Program) végrehajtását, és a kormányzati munka során folyamatosan érvényesítse a vállalkozói adminisztrációs terhek csökkentésének alábbi alapelveit: ... c) Duplikációk megszüntetése – érvényre kell juttatni azt a korábban megfogalmazott célt, hogy az állami szerveknek egyszer megadott információt ne kelljen újra megadni, azokat a hatóságok, igazgatási szervek egymástól vegyék át. d) Elektronizálás – az állam fogadja el a vállalkozások működésének elektronikus dokumentálását, és adatszolgáltatási kötelezettségeinek elektronikus...

Read more

Mobilról sem fél vásárolni a magyar

„Miközben a mindennapos bankkártyahasználat kínos lassúsággal terjedt el a hazai fogyasztók között, a mobilos vásárláshoz sokkal gyorsabb ütemben szoknak hozzá. ... A különböző alkalmazások futtatására, kényelmes internetezésre és sok egyéb dologra alkalmas új generációs mobilok alig pár év alatt teljesen a feje tetejére állították a fogyasztói szokásokat. A többek között a Vatera aukciós oldalt is tulajdonló Allegroup.hu Kft. friss felméréséből kiderült, hogy ami a mobilvásárlási szokásokat illeti, nem is vagyunk annyira elmaradva a nálunk fejlettebb régióktól. Nyaralót vettek mobilról A Vatera portállátogatási...

Read more

Elkészült a magyar elektronikus információbiztonsági törvény tervezete

„Az új törvény része Magyarország kibervédelmi stratégiájának, és elsődleges célja, hogy megelőzze a károkozást. Az idei Informatikai Biztonság Napja (ITBN) elnevezésű konferencián a mai napon ismerheti meg először a nyilvánosság az elektronikus információbiztonságról szóló törvény koncepcióját. Ebből az alkalomból kerestük meg az előadást tartó, a törvénytervezet kidolgozásában részt vevő szakembert, dr. Muha Lajos mk. alezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara Informatikai és Elektronikai Hadviselés Tanszékének főiskolai tanárát, hogy röviden ismertesse: mik az egyelőre még az előkészítés és előzetes viták...

Read more

Az adatközpontok pazarolják az energiát

„Az adatközpontok energiafogyasztása világszerte már a 30 milliárd wattot is eléri, ennek azonban csak töredékét fordítják a konkrét számítási feladatokra, a többit a készenléti működés emészti fel. A cloud szolgáltatások jórészt mások személyes adatainak kezelésére épülnek, így az iparág jellegéből adódóan az adatközpontok működésével, esetenként pedig még pontos helyével kapcsolatban is nagy a titkolózás. Ez alól a létesítmények energiafogyasztása és a környezetre gyakorolt hatása sem kivétel, amivel kapcsolatosan a legtöbb beszámoló inkább történetekre, sem mint hiteles adatokra épül, és erősen egyoldalú képet...

Read more

Határozat az Államreform Operatív Program – Elektronikus Közigazgatás Operatív Program Monitoring Bizottsága elnökének kinevezéséről

„A 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése alapján 2012. október 1-jei hatállyal 1. az Operatív Programok Monitoring Bizottságai elnökének kinevezéséről szóló 100/2011.(XI.29.) ME határozat alapján kinevezett dr. Gál András Leventének az Államreform Operatív Program – Elektronikus Közigazgatás Operatív Program Monitoring Bizottsága elnöki megbízatását visszavonom; 2. egyidejűleg dr. Biró Marcellt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát az Államreform...

Read more

Útmutató a földrajzi nevek megállapításához és megváltoztatásához

„A Kormány által létrehozott Földrajzinév-bizottság a hivatalos földrajzi nevek elnevezésével, megváltoztatásával kapcsolatos gyakorlatot elemezve szükségesnek tartotta, hogy a Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztályával együttműködve az önkormányzatok számára módszertani útmutató anyagot készítsen. Ebben fel kívánja hívni a figyelmet a névmegállapítás fontosabb jogszabályi hátterére, a bizottság döntési, véleményezési gyakorlata során érvényesített követelményekre, továbbá azokra a módszertani kérdésekre, melyek együttes érvényesítésével az önkormányzatok hivatalos földrajzi nevek megállapításával kapcsolatos döntései még szakszerűbbekké, időállóbbakká válhatnak. A döntéshozatal előkészítésének segítését szolgálják azok a gyakorlati útmutatások, melyek megtartásával az önkormányzatok...

Read more
Page 1583 of 1874 1 1 582 1 583 1 584 1 874