Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Több mint 200 milliárd forintot csoportosított át a kormány

„Több jogcímen, mintegy 235 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány – derült ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből. Úgy tűnik, idén is a gazdaságvédelmi alap terhére finanszíroz számos beruházást a kabinet. Az egyetemek és főiskolák ezúttal 10 milliárd forint többlettámogatásban részesültek, de jutott Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatokra 18 milliárd forint, illetve a honvédség beruházásaira is 26 milliárd forint. Az állami vagyongazdálkodás gazdaságvédelmi központi kezelésű előirányzatból: a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. működési támogatásra 14,9 milliárd forintot, a Liget Budapest projekttel kapcsolatos...

Read more

Harminc százalékkal több olvasó az OSZK által üzemeltetett Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK)

„2020-ban (az előző évihez képest) harminc százalékkal emelkedett az OSZK által üzemeltetett Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) olvasottsága. A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma idején a növekedés aránya a hetven-nyolcvan százalékot is elérte. Könyvtárunk az év folyamán több mint 15 millió látogatást regisztrált az oldalon. Az idén megújulás előtt álló, huszonegyezer kötetet meghaladó digitális adatbázisra most már naponta hatvanezernél is több olvasó kíváncsi. A leggyakrabban letöltött, magyar szerzőjű szépirodalmi kötetek között többnyire klasszikusok – Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor, Krúdy Gyula és Rejtő Jenő –...

Read more

Egy év múlva már működhet az új szuperszámítógép Magyarországon

„A tervek szerint egy év múlva már működhet az új szuperszámítógép Magyarországon, amellyel hazánk ismét a világ élvonalába kerülhet ezen a területen. A fejlesztést két lépcsőben valósítják meg, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz. A szakértők azon munkálkodnak, hogy az új szuperszámítógép- (High Performance Computing, HPC) beruházás minél hamarabb elindulhasson Magyarországon, és a gép egy év múlva már teljes kapacitással működhessen – nyilatkozta a Világgazdaságnak Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke. A beruházás révén – tette hozzá – Magyarország ismét...

Read more

Péterfalvi Attila: nagyon nem mindegy, mire lesz jó az oltásigazolás

„ Élesítés előtt áll a magyar digitális oltásigazolás, miközben egységes jogalkalmazásra lenne szükség az Európai Unióban. Nincs jogi akadálya a digitális oltásigazolás bevezetésének, mondta el az InfoRádiónak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Mint fogalmazott, több körben véleményezték a kérdést, és nem vet föl adatvédelmi aggályokat. Ugyanakkor megfelelő módon szabályozhatja a védettség igazolását. Az oltás ténye személyes egészségügyi adatnak minősül, ahogyan az is, hogy valaki átesett-e a koronavíruson-fertőzésen, és hogy felgyógyult-e, tette hozzá a szakember, kiemelve: nyilvánvalóan a...

Read more

A Kormány 1060/2021. (II. 19.) Korm. határozata a kormányzati szintű beruházás-monitoring rendszer kialakításáról

„A Kormány a hazai költségvetési forrásból megvalósuló, 1 milliárd forintot meghaladó összköltséggel rendelkező beruházások, továbbá a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), valamint a többéves pénzügyi keret (MFF) keretösszegéből megvalósuló projekt (a továbbiakban együtt: beruházás) strukturált monitoring rendszere, elemzési környezete, valamint a beruházás előrehaladásának, megvalósításának, forrásfelhasználásának, kockázatainak és eredményeinek nyomon követése érdekében 1. egyetért a Kormányzati Beruházás-monitoring Iroda (a továbbiakban: Monitoring Iroda) azonnali létrehozásával; 2. egyetért azzal, hogy a Monitoring Irodát a társadalmi és kormányzati egyeztetések koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos irányítsa; 3. egyetért...

Read more

A Mesterséges Intelligencia Koalíció tagja lett a Nébih

„A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is csatalakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. A fórumban való közreműködés révén a Nébih a digitális agrár-ökoszisztéma egyik motorjává válhat. A hivatalnál már jelenleg is meglévő nagy mennyiségű információ pedig lehetővé teszi a hatékony részvételt a közös ágazati adattér létrehozásának megvalósításában. A mesterséges intelligencia (MI) sikerének alapköve a szakértők, illetve egyéb piaci, kormányzati szereplők megfelelően motivált, összeghangolt működése, így a Mesterséges Intelligencia Koalíció által biztosított szakmai és konzultációs fórum kiváló lehetőséget teremt a szorosabb partneri kapcsolatok kialakításához. Az...

Read more

Az agrárágazat digitalizációjáért született együttműködés

„Szándéknyilatkozatot írt alá hétfőn Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és Gál András Levente, a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről – közölte a DJP szerdán az MTI-vel. Gál András Levente a közlemény szerint ismertette: a DJP az elmúlt időszakban már eredményes együttműködést valósított meg a jogelőd Szent István Egyetemmel a kormány által 2019-ben elfogadott Magyarország digitális agrár stratégiájának (DAS) kidolgozása, annak végrehajtása, valamint Kárpát-medencei és nemzetközi kiterjesztése kapcsán....

Read more

Oltásigazolások: egy harmadik módszert is tanulmányoz a magyar kormány

„ A piacon versengő három megoldás közül kettőt vezetett be a kormány - nagy kérdés, mi lesz a harmadikkal. A kormány múlt szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről és a legfontosabb részletek meg is jelentek egy pénteki kormányrendeletben. Röviden összefoglalva a kettős magyar rendszer lényegét, háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást; igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen; ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt és utólag elvégzett...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2021. február 15-február 19.

Ajánlati/Részvételi felhívás VÉDA rendszer bővítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/31 Közzététel dátuma: 2021.02.15. Ajánlatkérő: Országos Rendőr-főkapitányság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.03.11. Teljes mennyiség: 32 db forgalmi sávon, illetve leálló sávon 10 helyszínen. A kiépítendő eszközparknak kommunikálnia kell a VÉDA rendszer központi részével, a KAFIR-ral. Lásd bővebben BIIR rendszer üzemeltetése és fejlesztése 2021 Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/31 Közzététel dátuma: 2021.02.15. Ajánlatkérő: Országos Bírósági Hivatal Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.03.16. A nyertes ajánlattevő feladata a BIIR rendszer teljes körű üzemeltetése, az üzemeltetés során felmerült és a felhasználók...

Read more

A Kormány 1058/2021. (II. 19.) Korm. határozata a nemzeti tervvagyonhoz kapcsolódó feladatok ellátásához szükséges forrás biztosításáról

„A Kormány, elismerve a rendszerváltozást megelőző időszakban működő állami tervezőintézetek által létrehozott építészeti alkotások szerzői vagyoni jogának Magyar Állam általi kezelése mint kiemelt jelentőségű közfeladat (a továbbiakban: Közfeladat) ellátása vonatkozásában a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Lechner Tudásközpont) központi szerepét, a Lechner Tudásközpont feladatainak ellátása érdekében 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1....

Read more
Page 154 of 562 1 153 154 155 562