Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Elérhetővé vált az eSzemélyi (eSZIG) kártya a kormányzati KAÜ (Központi Azonosítási Ügynök) szolgáltatás mögött

A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) állampolgárok által elérhető felületén megjelent az "ELEKTRONIKUS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY", mint választható azonosítási lehetőség. A fejleményekről egyik tagtársunktól érkezett magyarázó üzenet, hivatalos sajtóközlemény egyelőre még nem látott napvilágot (ha lesz ilyen, akkor pontosítjuk a bejegyzést): A mai nappal (2018-01-31) elérhetővé vált éles/nyilvános környezetben is az eSzemélyi (eSZIG) kártya a kormányzati KAÜ (Központi Azonosítási Ügynök) szolgáltatás mögött. Ha valaki bejelentkezik a közigazgatás egyik rendszerébe (vagy egy már csatlakoztatott piaci szereplőébe), akkor ki is próbálhatja. Webes ügysegéd https://www.nyilvantarto.hu/ugyseged/ Cégkapu https://tarhely.gov.hu/ckp-regisztracio/tajekoztato.html...

Read more

Átadták a NAV ügyfélszolgálati ablakát Gyulán

„Ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálati ablakát csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal gyulai járási hivatalában. Dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében elmondta, a kormányablakokban a korszerű foglalási rendszernek köszönhetően az állampolgárok rövid várakozási idő mellett vagy anélkül intézhetik ügyeiket. – Az adóhatóságnak nem csak az a feladta, hogy átlátható, egyszerű és könnyen értelmezhető jogszabályi környezetet teremtsen, hanem az is, hogy az ügyfelek kiszolgálása minél rugalmasabb legyen, és alkalmazkodjon a különböző igényekhez – hangsúlyozta. – Ezt segíti, hogy...

Read more

Békésben is ablakot nyitott a NAV az állampolgárok felé

„Átadták a békési járási hivatal kormányablak osztályán kialakított NAV ügyfélszolgálati munkaállomást szerdán délelőtt. Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott köszöntőjében elmondta, az ügyfélszolgálati munkaállomás átadása folyománya a közigazgatás évek óta tartó megújulásának. Ennek kapcsán kiemelte, a kormányhivatalnak át kellett lépnie a saját „árnyékát”, aminek eredményeként a hivatal és a járási hivatalok egyaránt elengedhetetlen, szükséges jóvá váltak. A hatóság napjainkra nyitott, befogadó, támogató szervezetté vált. – Az is látszik, hogy a hatóság nem maradhat önmagára, ezért is kötöttünk meg azokat...

Read more

Már működik a kormányablak a Nyugatiban

„Az utazóközönség már január 25-től, a tesztüzem alatt is felkeresheti a Nyugati pályaudvaron kialakított új kormányablakot – mondta el György István a Rádió Orienten. A budapesti kormánymegbízott hozzátette: további egy integrált ügyfélközpont és egy Gépjármű Ügyintézési Pont kiépítése is folyamatban van a fővárosban. Január végén kezdte meg működését a Nyugati pályaudvaron kiépített kormányablak, amellyel immár 29-re emelkedett a budapesti integrált ügyfélközpontok száma. Az utazóközönség már a tesztüzem alatt is felkeresheti az új hivatali helységet, a hivatalos átadóra azonban majd csak a sikeres...

Read more

A közigazgatás elektronizálásával összefüggésben változások várhatók a szlovákiai oktatásügyi törvényben

„Az óvodákba, alap- és középiskolába, illetve a speciális oktatási intézményekbe való jelentkezésre elektronikus úton is lehetőséget kellene biztosítani. Az oktatásról szóló törvény módosított változatában javasolja ezt négy SNS-es parlamenti képviselő, köztük a párt elnöke, Andrej Danko is. Az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportügyi bizottság tagjai jóváhagyásra javasolják a fent említett módosítást. Ennek értelmében a felvételi kérelmeken kívül a diagnosztikai és az oktatási intézmény gyermekre, illetve tanulóra vonatkozó nevelési tanácsadói szakvéleményét is elektronikus formában lehetne kiadni. A törvénymódosításra a közigazgatás elektronizálásának kapcsán kerül...

Read more

Telefonos alkalmazást használhatnak ügyintézéshez az aradiak

„A MyArad nevű – okostelefonokra és táblagépekre letölthető – applikációval hatékonyabb ügyintézést ígér az aradi önkormányzat. A városháza sajtóközleménye szerint bármilyen nemű problémát jelezhetnek a lakosok: a kóbor kutyáktól a közvilágítás meghibásodásáig, a közterek tisztán tartásától a tilosban parkoló autókig, de a restitúciós problémák vagy a lakásigényléssel kapcsolatos panaszokat is bejelenthetik. A program használatához a http://mycity.primariaarad.ro internetes címről le kell töltni az ingyenes alkalmazást az okostelefonra, egy új bejelentéshez ki kell tölteni a nevet, meg kell adni a telefonszámot és az e-mail...

Read more

Interjú Dr. Ignácz Istvánnal, a Nyilvántartások Vezetéséért Felelős helyettes államtitkárral, az átalakuló digitális ügyintézésről

„Számos szolgáltatást otthonról, kényelmesen vehetünk igénybe. Interjú Dr. Ignácz Istvánnal, a Nyilvántartások Vezetéséért Felelős helyettes államtitkárral. Hazánk 9 millió 770 ezer lakosának valamennyi fontos személyes adata megtalálható a 2017. január elsejétől működő központi nagy nyilvántartási rendszerben, ám azok elérhetősége garantáltan csak a hozzáférésre jogosult hatóságok, személyek számára lehetséges. A nyilvántartási törvény szerint minden állampolgárnak rendelkeznie kell legalább egy érvényes okmánnyal, ­személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal – hangsúlyozta dr. Ignácz ­István, a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős helyettes államtitkára. A költséghatékonyabb ­közigazgatás megteremtése nem...

Read more

A területi közigazgatási rendszer jól működik, mondta Lázár János

„A kormány célja, hogy mind a 197 járási központban egy helyen lehessen intézni az adó- és a közigazgatási ügyeket - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen, a Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán. Ugyanitt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy az adóhivatalok kormányablakba költözésével egyre több ember számára válik elérhetővé az adóügyek gyors és személyes intézésének lehetősége. Varga Mihály azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés, és ennek a folyamatnak része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése. 64...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. január 29.

MINEK NEVEZZELEK? - FOGALOMTÁR Helytelen volna „sharp power”-nek nevezni az oroszok és kínaiak felforgató tevékenységét. Néhány hete adtunk hírt a jelenkori diplomáciaelmélet egyik klasszikusa, Joseph Nye újsütetű fogalmáról. Nye úgy vélte: a közelmúlt fejleményei, a mind jobban megerősödő autoriter rezsimek gyakorlata indokolttá teszi, hogy a „soft power” kifejezés mellé bevezessük a „sharp power” terminust is. A különbségtétel lényege, hogy míg a „soft power” a kultúrára és az értékekre támaszkodva növeli egy ország erejét, addig a „sharp power” arra szolgál, hogy kordában tartsa...

Read more

Az Európai Bizottság iránymutatást tesz közzé a hamarosan alkalmazandó új adatvédelmi szabályokról

„A Bizottság ma iránymutatást tesz közzé, hogy megkönnyítse az új adatvédelmi szabályok május 25-től esedékes, zökkenőmentes és közvetlen alkalmazását az egész Unióban. A Bizottság a kkv-knak szóló új online eszközt is létrehoz. Az új jogszabály alkalmazásának kezdetét alig több mint 100 nappal megelőző iránymutatás felvázolja, milyen tennivalók állnak az Európai Bizottság, a nemzeti adatvédelmi hatóságok és a tagállami közigazgatási szervek előtt az előkészületek sikeres lezárásáig. Bár az új rendelet egységes, minden tagállamban közvetlenül alkalmazandó szabályokat határoz meg, bizonyos tekintetben további jelentős alkalmazkodást...

Read more
Page 306 of 573 1 305 306 307 573