Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

2,549 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fejleszti az állami vagyonnyilvántartást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

„A jövőben bárki számára könnyen hozzáférhető válnak az állami vagyonnyilvántartási adatok, és javul az ingatlangazdálkodás hatékonysága is, azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, amelyeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által vezetett konzorcium 2,549 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatása fedez – közölte az MNV csütörtökön. Az MNV közleményében ismerteti: új szolgáltatásokkal bővül az Országleltár Portál funkció, melyek állampolgárok, vállalkozások és állami szervek részére egyaránt lehetőséget biztosítanak arra, hogy az állami tulajdonban lévő vagyonelemekre vonatkozóan az eddiginél könnyebben jussanak hozzá információk szélesebb...

Read more

Később lesz kötelező az elektronikus közbeszerzés

„Jövő év április 15-ig tolná ki az elektronikus közbeszerzési rendszer kötelező alkalmazásának határidejét a Miniszterelnökség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére. Az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) kötelező alkalmazásának bevezetésére a korábbi, 2017. december 31-i céldátum helyett 2018. április 15-től kerülne sor, amennyiben az Országgyűlés elfogadja azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kósa Lajos fideszes képviselő nyújtottak be. Ezzel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésének tesznek eleget, mivel a szervezet ennyi időt kért a piaci szereplők számára a...

Read more

Fontos informatikai újítás a MÁV-nál: funkcióbővülés a Vonatinfóban, nemsokára jegyet is lehet az alkalmazásból venni

„Péntektől már mobiltelefonos applikációval is lehet vonatjegyet vásárolni, bár kezdetben ez egy szűkebb közönség számára lesz elérhető. A MÁV-Start ugyanis egy ideig béta verzióban, teszt üzemben működteti a rendszert. Valójában az történik, hogy a 2015-ben elindított Vonalinfó nevű menetrendi és térképes utastájékoztatási alkalmazást mobilfizetési lehetőséggel egészítik ki – ismertette Kazai Katalin, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója egy keddi tájékoztatón. Kezdetben tehát ezren vásárolhatnak mobilon vonatjegyet, és a későbbiekben a tesztelők számát gyarapítják, és a felhasználóktól kapott visszajelzéseket figyelembe véve indítják el majd...

Read more

Az MVM NET Zrt. vállalja a versenyt

„A technológiai és piaci trendek alól az állami tulajdonú távközlési vállalatok sem tudják kivonni magukat. Az MVM NET Zrt. esetében pedig a menedzsment kifejezett igénye, hogy a versenypiacon is megméressék és sikeressé tegyék a társaságot. A magyar, de ugyanígy a nemzetközi piacon is idén és a közeljövőben az egyik leginkább meghatározó technológiai trendnek a vezeték nélküli technológiák erőteljes térnyerése mondható. Mindenki mobil akar lenni: egyre inkább meghatározó szerepet játszik a 4G technológia, és már megkezdődött a felkészülés az 5G-re, amely néhány éven...

Read more

A Digitális Jólét Program 2.0 meg kívánja alkotni az állami működés során keletkezett adatvagyon gazdasági hasznosításának szabályozását

„Deutsch Tamás jelezte: át kell gondolni, hogyan lehet az állam által felhalmozott adatvagyont gazdaságilag újrahasznosítani, ez a magyarországi biztosító társaságok számára is rendkívül fontos. Rámutatott: Magyarországon még nem alkották meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tennék az állami működés során keletkezett adatvagyon gazdasági hasznosítását („a big datát”), ezen a Digitális jólét program 2.0 változtatni kíván. A miniszterelnöki biztos kiemelte: a magyar kormány az egyik legfontosabb fejlesztési programként gondol a digitalizációra. A 2.0 program kiemelten szeretné támogatni az informatikai szektorban működő kis- és...

Read more

Deutsch Tamás szerint az adatvagyonnal való gazdálkodás, a közadat-hasznosítás rendkívüli lehetőségeket rejt – a biztosításügy digitalizációjáról volt szó

„Már soha nem lesz olyan lassú a változás, mint napjainkban – idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung első emberét Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa szerint éppen ezért tévedés a digitalizációról mindig jövő időben beszélni, a digitalizáció nem a holnap, vagy a holnapután feladata. A fejlesztések már sokkal korábban zajlanak, mielőtt magát a fogalmat megalkották volna. A digitalizáció a mában határoz meg rendkívül fontos lépéseket, ezért döntött a kormányzat a Digitális Jólét Program (DJP) kiterjesztéséről,...

Read more

Sagyibó Viktort a Miniszterelnökség hatáskörébe tartozó KÖFOP-projektek végrehajtását koordináló miniszteri biztossá nevezték ki

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva a következő utasítást adom ki: 1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdése alapján 2017. október 26. napjától 2018. április 25. napjáig Sagyibó Viktort miniszteri biztossá (a továbbiakban: miniszteri biztos) nevezem ki. 2. § (1) A miniszteri biztos a) koordinálja aa) a Miniszterelnökség,...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2017. november 6.

MINEK NEVEZZELEK? - FOGALOMTÁR Digitális diplomácia 2.0, az (új) határ a csillagos ég A diplomáciai gyakorlat digitális átalakulásának első időszaka nyugodtan nevezhető forradalminak. Ebben az alapvetően hagyománytisztelő, hierarchikus intézményi struktúrákba szerveződő, minden váltástól idegenkedő szakmában a változás mértéke szinte hihetetlen. A közösségi média alig egy évtizedes tündöklése alatt az ENSZ tagállamainak 88 százaléka önálló oldalt nyitott a Facebookon, és csaknem 90 százalékuk jelent meg, valamilyen formában a Twitteren is. A nyugati világ külügyi szervezeteinek többsége hamar felismerte a közösségi médiumokban, az új...

Read more

760 ezer elektronikus személyit tiltottak le Észtországban váratlanul

„... mint kiderült, a kártyák jókora részének privát kulcsa gyorsan visszafejthető lehet a nyilvános kulcsuk ismeretében. Amennyiben például egy támadó félnek sikerül valamilyen módon leolvasni egy személyi igazolvány nyilvános kulcsát, akkor abból vissza tudja fejteni a kártyához tartozó privát kulcsot, ezután pedig az összes kormányzati rendszerben meg tudja személyesítenie a kártya tulajdonosát. ... A probléma csak azokat a személyi igazolványokat érinti, amelyeket 2014. október 16. és 2017. október 26. között állítottak ki. Bő 760 ezer kártyáról van szó, ami a lakosoknál lévő...

Read more

Jelentősebb fennakadás nélkül elindult az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér

„Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér megindításának első napján 4.600.175 eseményt rögzítettek az egészségügyi szolgáltatók, és 181.085 e-receptet küldtek be a rendszerbe. November elsejéig 9.744 szolgáltató indította el az intézményi csatlakozást, s közülük 7.537 a mai napon a térben már aktívan dolgozott. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Kontakt Centerében megerősített szolgálat működött annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér országos kiterjesztésének első, éles napján segítsék a szolgáltatókat az esetleges problémák megoldásában. A Kontakt Centerbe nem érkezett be arra vonatkozó jelzés, hogy...

Read more
Page 320 of 572 1 319 320 321 572