Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Közel félezer kiüresedett jogszabályt iktatnak ki ismét a jogrendszerből

„A tavaly indított jogszabály felülvizsgálatok idén is folytatódnak. Az Országgyűlés által 2012 júniusában elfogadott törvényről - melyet Áder János, köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött - ma szavazhat ismét a parlament. Az államfő által kifogásolt, június 4-én elfogadott jogszabállyal az Országgyűlés több száz – mára nélkülözhetővé vált – törvényt helyezett hatályon kívül. Az egyszerűsítés része a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként elindított deregulációs programnak. A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program első két üteme keretében eddig mintegy 900 országgyűlési határozatot és közel 2000 elavult kormányhatározat részleges...

Read more

Milliárdos támogatás az önkormányzatoknak

„Közel 10 milliárd forintos támogatást kap az államtól 1345 önkormányzat – tájékoztatott Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön. Mintegy tízmilliárd forintos összeget utal napokon belül az Államkincstár azon önkormányzatoknak, amelyek április 30-ig pályáztak kiegészítő támogatásra. Giró-Szász András emlékeztetett, a kormányzat átalakította az államigazgatás rendszerét, illetve megkezdte a területi közigazgatás reformját is, amelyre azért volt óriási szükség, mert a korábbi rendszer fenntarthatatlannak bizonyult. A kormányszóvivő világossá tette, az első határozott lépés a konszolidációhoz az volt, hogy segítettek a Megyei Önkormányzatoknak, most pedig...

Read more

A városokon csattan az ostor

„Közel 500 milliárddal jut kevesebb az önkormányzatoknak jövőre, ám jelentősen csökkennek az önkormányzati feladatok is. A kormány állítja: annyit vesznek el a településektől, amennyivel kevesebb feladatuk lesz, az önkormányzatok szerint ennél jóval rosszabb a helyzet – írja a Világgazdaság. Több, mint 1100 milliárd forint idén, alig 650 milliárd jövőre – első ránézésre is rendkívül súlyos az a megszorítás, amit az önkormányzatok számára hoz a 2013-as költségvetési javaslat. A kormány nyugtatni igyekszik a kedélyeket, szerintük ez csupán annyit jelent, hogy amennyi feladatot átvett...

Read more

Nehéz lesz az önkormányzatoknak

„Veszélyben van az önkormányzati rendszer működőképessége, a költségvetés bevételi oldalain pedig jelentős kockázatok vannak, az adóbevételeknek mindössze 58 százaléka megalapozott és az uniós források felhasználása is elmarad a 2012-es évi időarányos teljesítésétől... Az önkormányzatok központi költségvetésből származó forrásainak tervezett nagyságára a feladatátszervezés komoly hatást gyakorol. Az önkormányzati feladatellátás, ezzel együtt a finanszírozási rendszere a 2013. évtől alapjaiban változik meg, a korábban az önkormányzatok által ellátott feladatok jelentős része az államhoz kerül. A feladatmegosztást alátámasztó háttérszámítások hiányosak, így nem átlátható, hogy a feladatellátás...

Read more

Péterfalvi szerint változtatni kell az infótörvényen

„A hazai adatvédelem szempontjából elengedhetetlen az "infótörvény" mielőbbi, sürgető megreformálása - mondta el a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a Joint Venture Szövetség konferenciáján. A konferencia egyik előadója, dr. Jádi Németh Andrea szerint csak bízni lehet abban, hogy abban, hogy az új adatvédelmi jogszabály nem marad meg a mostani szigorú, merev állapotában. Az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló idén januártól hatályos, sokat kritizált 2011. évi CXII. törvény ("infótörvény") megfelelő és jogi szempontból megnyugtató bírálatot kapott dr. Péterfalvi Attilától, a Nemzeti...

Read more

Nem siratják a pénzelvonásokat a polgármesterek

„Meglepően jól fogadták a jövő évi költségvetésben felvázolt önkormányzati forráselvonást az által megkérdezett polgármesterek. 2013-tól a személyi jövedelemadó eddig helyben maradó részét, a gépjárműadó 60 százalékát és az illetékbevételeket is elveszik a településektől, az elöljárók szerint azonban ezzel mégis kisebbet buknak, mint amennyit azzal nyernek, hogy átveszi az állam az oktatási intézményeket. A polgármesterek többsége nullszaldósra saccolja az átalakításokat, de olyan is akad, aki szerint még jobban is járnak az új rendszerben. A költségvetési átalakítások egyik legnagyobb veszteseinek tűntek az önkormányzatok a...

Read more

Szándéknyilatkozat a közigazgatás modernizálásáról

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Portugál Köztársaság Miniszterelnöksége a közigazgatás modernizálása érdekében együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá ma a KIM-ben. Dr. Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos és Feliciano José Barreiras Duarte, a Portugál Kormány miniszterelnökének közvetlen irányítása alá tartozó, parlamenti ügyekért felelős miniszter államtitkára által aláírt dokumentummal erősödik a két ország együttműködése a közigazgatás modernizációja területén. A szándéknyilatkozat számos együttműködési területet határoz meg, többek között egy olyan kommunikációs stratégia kialakítását, ami elősegíti a deregulációból...

Read more

Megalakult a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség

„A hazai innováció fejlődésének, piaci lehetőségeinek elősegítésére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) megalapította a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft-t, a hazai innovációs intézményrendszer új piaci szerelőjét - jelentették be hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten. Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a közigazgatás megújulásának jó példája, hogy a SZTNH a hatósági feladat ellátása mellett megtalálta azt a szervezeti formát, amely lehetővé teszi a piacnak szolgáltató ügynökségi tevékenység elvégzését. Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke kiemelte: az...

Read more

Az integráció után is megmarad a megyei levéltárak autonómiája

„A vidéki intézmények megőrzik autonómiájukat a Magyar Országos Levéltár és a megyei levéltárak integrációjával október 1-jén létrejövő Magyar Nemzeti Levéltár szervezetén belül is – közölte Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója hétfőn Szegeden. Most mérik fel a megyei levéltárak adottságait, költségvetését, és ennek alapján alakítják ki majd azt a szervezeti rendet, amelyben a Magyar Nemzeti Levéltár működhet – mondta a szakember a Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése előtt újságíróknak. Az integráció során el szeretnék elkerülni a túlzott központosítást, a fő cél, hogy...

Read more

Ha segítségre van szüksége a hatósági ügyek intézéséhez: ket.kormany.hu

„A kormany.hu részeként online szolgáltatást indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, amellyel ügyfélbarát megoldásokkal kívánja segíteni a hatósági ügyekben eljárókat és ügyfeleket,, legyen az például okmányirodai, földhivatali vagy építési ügy. A ket.kormany.hu honlapon indított Ket.Helpdesk online szolgáltatás elsődleges célja, hogy mind a hatósági ügyintézők, mind az ügyfelek jobban megismerjék a közigazgatási hatósági eljárásokra és szolgáltatásokra vonatkozó tudnivalókat, szabályokat és a közelmúltban történt változásokat. A honlapon várják egy-egy konkrét hatósági ügy intézése kapcsán felmerülő kérdéseket mind az ügyintéző, mind az ügyfél részéről. A...

Read more
Page 909 of 1027 1 908 909 910 1 027