Találat: távközlés

Négymillió magyar nem fér hozzá a világháló lehetőségeihez

"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai államtitkára elmondta: szeptember közepére megalkotnak egy infokommunikációs stratégiát, ennek előkészítése már folyik. „Mindehhez párbeszédre hívjuk a különböző szervezeteket, szeretném elérni, hogy az infokommunikáció nemzeti ügy legyen” – szögezte le Nyitrai. „Stratégiákat a ciklus elején kell alkotni. Az előző kormány a ciklus végén kezdett hozzá a feladathoz” – érvelt az államtitkár, aki beszélt arról is: készítenek egy fehér könyvet, mely többek közt tartalmazza, milyen felelőtlen döntései voltak az előző kormányzatnak.” Forrás: Magyar Nemzet, 2010. július 8.

Részletek

Szingapúr egy milliárd dollárt fektet be az újgenerációs optikai hálózat 100%-os kiépítésébe

Nem maga az összeg nagysága a figyelemre méltó, hanem az üzleti "modell". A szingapúri kormány ezt a beruházást felhasználja arra is, hogy a távközlési szektor újraszervezze. A liberalizáció után általában a fizikai infrastruktúra a korábban is a birtokon belül lévő szolgáltató tulajdonában marad. Ez utóbbi természetesen nem szokott nagy hajlandóságot mutatni arra, hogy versenytársait olyan feltételekkel engedje a saját hálózatára, hogy az számára kellemetlen versenyt eredményezzen. Ezt a helyzetet a nyílt hozzáférés (open access) megvalósításával szokás megváltoztatni.  Vagyis a fizikai infrastruktúrát birtokló...

Részletek
Page 119 of 119 1 118 119