Találat: állami rezsicsökkentés

Egyszerűsödik az ügyintézés – Kovács Zoltán államtitkár a közigazgatás átfogó reformjáról

„A közigazgatás átfogó reformjának egyik legfőbb pillére az ügyfélközpontú szolgáltató közigazgatás megvalósítása, mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár. – A bürokrácia csökkentése, a gyors ügyintézés célja az államreform programnak, ami most folytatódik. – A 2010-es kormányváltás után a kormány kettős célt tűzött maga elé: mind szervezetileg, mind az ügyintézésben erősödjön az állam, az állampolgárok érdekében. Folytatásaként a kormány 2014 novemberében döntött az Államreform II. program indításáról. Megkezdődött a munka a közigazgatási bürokrácia, a hatósági eljárásokért fizetendő díjak csökkentéséért. – Az állami...

Részletek

Gyorsan és költségmentesen kaphatjuk meg az okmányainkat

„Az illetékek eltörlése nemcsak költségmegtakarítást jelent majd, hanem például a személyi okmányoknál rövidülni fog az ügyintézési határidő - mondta a Pest megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Tarnai Richárd hozzátette: a bejelentés miatt a következő hónapokban csak mérsékelt forgalomcsökkenésre számít. "A leggyakrabban a személyi igazolvánnyal fordulnak hozzánk az ügyfelek, amely tíz éves kor alatt ingyenes, utána pedig 10 évre lehet kapni, ennek a költsége jelenleg 1500 forint" - mondta Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott az InfoRádiónak. Ezt követi a vezetői engedély és a forgalmi engedély,...

Részletek

Ingyenes lehet az adóigazolás és az erkölcsi bizonyítvány

„Majdnem négyszázezren adtak ötleteket a nyáron a kormánynak arról, milyen állami díjakat, fizetni való terheket töröljenek el a döntéshozók az újabb rezsicsökkentés keretei között. Úgy tudjuk, a kormány már elfogadta a közigazgatási díjak mérsékléséről szóló, 107 törvény módosítását indítványozó javaslatot, a tervek között szerepel az erkölcsi bizonyítványok kiállításáért fizetendő díj megszüntetése, s nagy a valószínűsége annak is, hogy a jövőben az adóigazolások illetékét már nem kérik el a vállalkozásoktól. Számottevő érdeklődés mellett zajlott le az állami rezsicsökkentésről a nyáron megtartott konzultáció –...

Részletek

A Kormány 1667/2015. (IX. 21.) Korm. határozata az állami rezsicsökkentés megvalósításához szükséges intézkedésekről

„A Kormány 1. felhívja a feladatkörükben érintett minisztereket, hogy – az állami rezsicsökkentés konzultációs eredményeire figyelemmel – készítsenek kimutatást arról, hogy az állami rezsicsökkentés megvalósítása keretében megszüntetni, vagy mérsékelni kívánt illetékek és igazgatási szolgáltatási díjak alkalmazása milyen bevételkiesést jelent; Felelős: érintett miniszterek Határidő: 2015. szeptember 24. 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az érintett miniszterek közreműködésével készítsen előterjesztést a Kormány részére az állami rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges intézkedések megtétele érdekében; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter érintett miniszterek Határidő: 2015. október 15. 3. felhívja...

Részletek

Tízmilliárdos állami rezsicsökkentés

„Jövőre tízmilliárd forinttal kevesebbet kell fizetniük az állampolgároknak és a vállalkozásoknak a közigazgatási eljárásokért. Arról, hogy mely területeken csökkenjenek vagy akár szűnjenek meg a díjak, maguk az érintettek dönthetnek a pénteken kezdődött és augusztus 6-ig tartó konzultáción – fejtette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán lapunknak adott interjújában hangsúlyozta: az állami rezsicsökkentés másik pillére a közigazgatás hatékonyságának növelése, amelynek érdekében a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban dolgozó munkatársaktól kértek javaslatokat. – Mi a célja az állami rezsicsökkentésnek? – Az...

Részletek

Őszre elkészül a közigazgatási rezsicsökkentés tervezete

„Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, amely a közigazgatási rezsicsökkentés részleteit tartalmazza. Erről Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Őszre tehát kiderül, hogy mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg. Belányi Márta kijelentette: az a cél, hogy a jövő év januárjától már az új díjakat kelljen fizetniük a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. A helyettes államtitkár elmondta: a kormány péntektől konzultációt indított, amelyen a magánszemélyek és a vállalkozások is 4-4 csökkentendő vagy eltörlendő elemet...

Részletek

Július elején határozza meg a kormány a következő három év feladatait

„Július elején - várhatóan 3-án - belső konferenciát tart a kormány, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss prognózisa és a minisztériumok munkaterve alapján meghatározza a következő három év feladatait - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette azt is, hogy konzultáció indul a közigazgatási rezsicsökkentésről, és új végrehajtási rendszer lesz szeptembertől. A kormányzati munka értékelésével kapcsolatban kifejtette: az érintett tárcáknak június 30-ig kell akciótervet készíteniük arról, milyen teendőket látnak szükségesnek például az oktatásban, az egészségügyben,...

Részletek

Elindult az állami rezsicsökkentésről szóló konzultáció

„ A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. A tízmilliárd forint összegű állami rezsicsökkentést az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kívánja megvalósítani. Ennek érdekében a Kormány az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményez. A konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben kifejthetik véleményüket, továbbá javaslatot tehetnek egy-egy további, általuk fontosnak tartott hatósági eljárás díjmentessé tételére. A konzultáció keretében az állampolgárok és a vállalkozások...

Részletek
Page 2 of 2 1 2