Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

2021. február 28. napját követően fokozottan fogják ellenőrizni a közbeszerzési teljesítési adatok közzétételét

„Tisztelt Ajánlatkérő! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 43. § (1) bekezdése, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérő a Kbt. 43. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti adatokat az EKR-ben, valamint a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) is köteles közzétenni. A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja alapján közzé kell tenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat, mások mellett a...

Read more

Térségi adat- és információszolgáltatás magyar-szlovák együttműködéssel

„A TP LAB projekt keretében térinformatikai adat- és információszolgáltató platform indul Szigetköz és Csallóköz tágabb térsége számára a pozsonyi Térségi Tervezési Intézet (IPP) és Műszaki Egyetem (STU), valamint a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft., és a Lechner Tudásközpont együttműködésével. A cél a határ két oldalán fekvő, de egymással szoros kapcsolatban lévő tájegységek jobb kommunikációs összeköttetése, az információk online elérhetősége és a területi tervezés, döntéshozás összehangolása. Pozsony és Győr térségében az utóbbi évtizedekben egy rendkívül érdekes jelenséget figyelhetünk meg: a gazdasági fejlődés és a városok...

Read more

Háború és béke a kibertérben (2. rész)

„Nemzetközi normák és jog Blogbejegyzésünk első részében ismertettük az USA hálózatai elleni SolarWinds kiberakció részleteit. A károk felderítésére létrehozott szövetségi testület, a Kiber Koordinációs Egyesített Munkacsoport első nyilatkozata kapcsán utaltunk a kibertér konfliktusainak fő problémájára: az attribúció, azaz a támadók azonosításának nehézségére. Ám a nyilatkozat tartalmaz még egy rövid ténymegállapítást, ami talán az egész közlemény legfontosabb eleme lehet. Tulajdonképpen okafogyottá teszi az egész hipotézis-gyártást a támadók kilétéről. A nyilatkozat ugyanis leszögezi: „Jelen pillanatban úgy gondoljuk, hogy ez az akció egy hírszerző művelet...

Read more

A kormányablakokban ezentúl arcpajzsot viselhetnek az ügyintézők, így könnyítve meg a kommunikációt a siket és nagyothalló ügyfelekkel

„ A kormányablakokban ezentúl arcpajzsot viselhetnek az ügyintézők, így könnyítve meg a kommunikációt a siket és nagyothalló ügyfelekkel – jelentette be a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős miniszteri biztosa Budapesten. Domokos Péter elmondta: Magyarországon 305 kormányablak van, ezekben tavaly a koronavírus-járvány ellenére is 10,6 millió ügyféltalálkozás történt, 8 perces átlagos időtartammal. Szeretnék a legmagasabb szinten tartani az ügyféltalálkozások minőségét, ezért kiemelten figyelik az ügyfelek visszajelzéseit. Felidézte: a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) jelezte, hogy a koronavírus-járvány miatti kötelező maszkviselés nehézséget okoz a siketeknek...

Read more

MI-koncepciók az államigazgatásban

„A Belügyminisztérium Sajtófogadó Termének előterében zártkörű, interaktív kiállításon mutatták be a minisztérium mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseit, köztük az élesben működő hangalapú leiratozó, vagy a közhiteles nyilvántartáson alapuló arcképazonosító szolgáltatást. A Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatásokhoz illeszkedő, nagy kiberbiztonságot, magas rendelkezésre állást nyújtó mesterségesintelligencia-modulok beépítése jelenleg is folyamatban van. Más országok kormányaihoz hasonlóan a magyar államigazgatás is folyamatosan keresi azokat az újgenerációs, de más területeken már bizonyított technológiákat, amelyek megkönnyíthetik mind az állami működést, mind az állampolgári ügyintézést. Ezek közé tartoznak azok a mesterséges...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. január 25.

Digitális minilaterális fórumok: a kiberdiplomácia eljövendő nemzetközi fókuszpontjai? A digitális diplomácia újdonságait bemutatni hivatott rovatunkban nem ritka az eset, amikor nyelvészkedésre kényszerülünk. Az infokommunikáció egyre szélesedő eszköztárát szolgálatukba állító diplomáciai testületek, illetve a modern társadalmak életét gyökerestül felforgató új technológiák nemzetközi szabályozását célzó folyamatok érthető módon a szakmai és közönségérdeklődés középpontjában állnak. Ezért aztán sokan, sokféle megközelítésben és mélységben foglalkoznak a problématerülettel, és ennek megfelelően „sokszínű” az általuk használt terminológia. Ráadásul szédületesen gyorsan változó közegről van itt szó, ami óhatatlanul együtt jár...

Read more

Háború és béke a kibertérben (1. rész)

„Attribúció SolarWinds, feltámad a NapSzél Az elnökválasztáshoz kapcsolódó belpolitikai feszültségek, a hét közepén kirobbant véres zavargások most háttérbe szorítanak minden más hírt az Egyesült Államokban. Pedig az előző év végét még egyértelműen uralták azok a fejlemények, amelyek a nem sokkal korábban napvilágra került kiberincidenshez, a SolarWinds-támadásként elhíresült hacker akcióhoz kapcsolódtak. Az előzményekről egy Karácsony előtti blogbejegyzésben számoltunk be, az azóta megindult széleskörű vizsgálatok, illetve a szakmai-politikai viták azonban újabb érdekes kérdéseket vetettek fel. Mint ismeretes, a SolarWinds nevű amerikai számítástechnikai cég Orion...

Read more

Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK): a kormány internetes tájékoztató videosorozatot indít az oltásról

„A kormány internetes tájékoztató videosorozatot indít az oltással kapcsolatban - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szombaton az MTI-t. A Dömötör Csaba parlamenti államtitkár által jegyzett közlemény szerint a kormány rövid tájékoztató videókban ismerteti majd az oltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A videókban, amelyek a kormány hivatalos közösségi oldalain jelennek majd meg, elismert orvosok beszélnek az oltással kapcsolatos legfontosabb kérdésekről - írták. Az első, szombaton közzétett videóban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról ad tájékoztatást, hogy a jelenlegi helyzetben miért az oltás...

Read more

ADMIN3 – A KRTK kapcsolt államigazgatási paneladatbázisa

„2019 nyarán a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Adatbankja harmadik alkalommal hozta létre a Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázist, amelyre kutatói körökben röviden csak Admin3-ként hivatkoznak. Az Admin3 a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), a Magyar Államkincstár (MÁK), az Oktatási Hivatal (OH), a Pénzügyminisztérium (PM) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyéni és vállalati szintű adatai összekapcsolásával jött létre. Az adatbázis tehát anonimizált módon, ugyanakkor egyéni szinten tartalmazza a magyar lakosság 50 százalékos véletlen mintájának többéves egészségügyi, oktatási, munkaerőpiaci és munkanélküliségi adatait, valamint...

Read more

Ismét elérhető a megújult KSH-Elektra (IFORM) rendszer, 2021.01.14.

„Tisztelt Adatszolgáltató Partnerünk! Tájékoztatjuk, hogy ismét elérhető a megújult KSH-Elektra (IFORM) rendszer. A rendszer korábbi leállása alatt esedékes adatfelvételek módosult beküldési határideje a következő linken érhető el: http://www.ksh.hu/sajtoszoba_kozlemenyek_tajekoztatok_2020_11_27. A rendszer által támogatott böngészők: Mozilla Firefox 56+, Google Chrome 49+. Amennyiben az Ön gépén nincs ilyen verziójú böngésző, kérjük, szíveskedjen intézkedni annak telepítéséről / frissítéséről, melyhez segítséget az alábbi linkeken talál: Mozilla Firefox:https://www.mozilla.org/hu/firefox/new/ Google Chrome:https://www.google.com/intl/hu_hu/chrome/ Minden további kérdéssel kapcsolatban munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére a 06 80 200-766/4-es melléken ingyenesen hívható zöld számon. Köszönjük...

Read more
Page 121 of 358 1 120 121 122 358