Skip to main content

Találat: Hoffmann Rózsa

Hoffmann Rózsa: „Nem volt itt semmi ellentmondás”

„...hvg.hu: Meglepő kijelentéseket tett a központosított oktatási rendszerrel kapcsolatban a minap. „Egy központból 198 tankerületet közvetlenül lehetetlen jól irányítani” – szögezte le. Hozzátette azt is: a Klikről szóló jogszabályt nem ön alkotta, és szólt is, hogy ez nem fog működni. De hát ön volt az államtitkár, amikor ez a jogszabály megszületett! Mégis más akarata érvényesült? H. R.: Tavaly tavasszal már láttam, hogy nem lesz úgy jó a fenntartói szervezet, ahogyan eredetileg elterveztük. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy változtatni kell a Klik szervezetén, felépítésén....

Részletek

Így válhat nyílttá a magyar (köz)oktatás

„Kormányzati felkérésre fognak össze az open source támogatói. Ma tartott sajtótájékoztatót a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ahol Vályi-Nagy Vilmos kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral együtt jelentette be a kormányzat azon szándékát, mely szerint az oktatásban biztosítani kell a választás lehetőségét, a nyílt rendszerek használatának támogatását. Ez természetesen nem menne iparági támogatók nélkül, akik közül három képviselte is magát az eseményen. Az IBM részéről Veres Zsolt vezérigazgató, az ULX Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Szentiványi Gábor és Szittya Tamás,...

Részletek

Ingyenes nyílt forráskódú szoftverek a köz- és felsőoktatás számára

„Köz- és felsőoktatási célokra ajánlott fel térítésmentesen több informatikai cég nyílt forráskódú és szabadon felhasználható szoftvereket – jelentette be Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára és Dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára 2013. február 13-án, Budapesten. A felajánlást tevő cégek között szerepel az IBM, a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet és az ULX. Az informatikai vállalatok ingyenesen bocsátanak rendelkezésre a tanárokat és a diákokat egyaránt segítő, az oktatást megkönnyítő termékeket, a hozzájuk tartozó licencekkel és...

Részletek

Tisztázatlan kérdések az iskolák államosítása körül

„...Szoros felügyelet alá rendelte Orbán Viktor az iskolák állami átvételét - értesült az . A miniszterelnök azért döntött így, mert az intézményeket januártól átvevő Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (KIK) annyira lassan halad a folyamat végrehajtásával, hogy veszélybe került az új rendszer január 1-jei elindítása. Orbán Viktor információnk szerint ezért ukázba adta az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy az átalakítás lezárásáig minden egyes kormányülésen adjon helyzetjelentést arról, hogyan halad a KIK a 3000 intézményt, 1,2 millió diákot és 120 ezer pedagógust érintő folyamat előkészítésével, a...

Részletek

Kétezer iskola kerülhet állami fenntartásba

„Hoffmann Rózsa arra számít, hogy legalább kétezer iskola kerül majd át állami fenntartásba januártól. Erről az oktatási államtitkár az M1 Este című műsorában beszélt hétfőn. Az önkormányzatoknak szeptember végéig kell szándéknyilatkozatot tenniük arról, hogy tudják-e a jövőben vállalni az intézmények fenntartását. Ezután, a költségvetési számok pontosabb ismeretében október végéig kell a 3000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a képviselő-testületeknek egyértelműen nyilatkozniuk. Hoffmann szerint pontosan szabályozták, milyen körülmények hiánya esetén mondhatnak le az önkormányzatok a működtetésről. Az államtitkár elmondta: úgy véli, az intézmények jóval...

Részletek

Megalakul az ország legnagyobb állami cége

„Január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak mintegy másfél százezer munkavállalója lesz. A héten már másodszor volt a kormányszóvivői tájékoztató vendége az oktatási államtitkár. Míg kedden, mint mondta, „végre jó hírekről tudott beszámolni”, és a felsőoktatási keretszámok januári sikertelen meghatározása után korrigált államilag támogatott helyekről és a mindennapos testnevelés bevezetéséről beszélt, addig csütörtökön a közoktatási átalakítások egyik legfontosabb elemét jelentette be. A közoktatási intézmények – az óvodák kivételével – 2013. január 1-jétől állami fenntartásba kerülnek, s ennek feladatait a humántárca felügyelete alatt létrejövő...

Részletek

Klebelsbergről nevezik el az iskolafenntartó központot

„Az iskolarendszer igazságosabbá válását várja a kormány a köznevelési fenntartói feladatok állami kézbe kerülésétől - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. Közölte: az állami fenntartást a nyáron létrejövő intézményfenntartó központ koordinálja majd. A kereszténydemokrata politikus felidézte, hogy a köznevelési feladatellátás - az óvodák kivételével - 2013. január 1-jétől kerül állami kézbe. Ezt követően az államhoz tartozik a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők munkáltatói joga, a foglalkoztatásukkal kapcsolatos bérfinanszírozás, valamint a taneszköz-ellátás támogatása.Az átalakítás csaknem háromezer intézményt, 1,2 millió...

Részletek

Új, központi hivatal koordinálja a jövőben az állami köznevelési intézmények fenntartását

„Új, központi hivatal koordinálja a jövőben az állami köznevelési intézmények fenntartását – jelentette be csütörtökön a kormányszóvivő. A kormányzat az iskolarendszer kiegyensúlyozottabbá válását várja az átstrukturálástól. A közoktatás gyökeres újraszervezése nemzetstratégiai érdek – fogalmazott Giró-Szász András, majd leszögezte, a jövőben nem fenntartható az az oktatási rendszer, amely a beiskolázáskor jelen lévő, egyes gyermekek között fennálló fejlődésbeli lemaradást az iskola befejezéséig nem tudja felszámolni. Bejelentette, hogy a megfelelő egyensúly megtartásáért felel majd az az újonnan felállítandó hivatal, mely várhatón a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ...

Részletek

Nőni fog az iskolaigazgatók presztízse? – a miniszter fogja őket kinevezni

„A döntést, mint az állam képviselője, a kormányhivatal fogja hozni, de az önkormányzatnak javaslattevő szerepe lesz - mondta az államtitkár. Nyakunkon az iskolakezdés. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Ma Reggelben elmondta, hogy arra készülnek, hogy a jövőben az igazgatókat, ha nem is minden iskolatípusban, de a miniszter fogja kinevezni. Az államtitkár elmondta, hogy mindezt nem azért szeretnék, hogy kontrollt gyakoroljanak, hanem szeretnék fölemelni a munkakör presztízsét, hisz egy miniszteri kinevezésnek súlya van. Hoffmann a részletekkel kapcsolatban elmondta, hogy a döntést, mint...

Részletek

Az önkormányzatok iskolafenntartási jogáról

„A 2012. őszétől életbe lépő közoktatási törvény néhány elemét ismertető államtitkár a Nemzeti Tankönyvkiadó tanévnyitó konferenciáján elmondta, a törvénnyel az oktatásügy több problémáját is orvosolni kívánják. Kiemelte például, hogy a nevelési rendszert eddig piacként értelmezték, ők viszont közszolgálatnak, a tanárokat pedig felelős, szuverén embereknek tekintik...Az önkormányzati törvény tervezete szerint az önkormányzati fenntartású iskolák állami irányítás alá kerülnek. Ehhez képest a köznevelésről szóló munkaanyagban az önkormányzatok bizonyos feltételek mellett (például állják a fenntartási, karbantartási költségeket) visszavehetik majd az iskolák fenntartásának jogát. Az államtitkár...

Részletek