Skip to main content

Találat: Magyarország

Szabó Erika: az év végén 2500 ügykörben lehet a kormányablakokban ügyeket intézni

„Az év végén már 2500 ügykörben intézhetik kormányablakban az ügyeiket az állampolgárok - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára pénteken Debrecenben. Az országban több mint 300 helyszínen lesz kormányablak - tette hozzá az államtitkár a Hajdú-Bihar megyei jogászfórumon. Elmondta azt is, hogy jelenleg több mint hatezer, elsősorban okmányirodai munkatárs képzése zajlik, akik a kormányablakokban fognak dolgozni. Szabó Erika közlése szerint a közigazgatás átalakításának minden lépése az ügyfelek érdekében történt, illetve történik. Előadásában kitért arra,...

Read more

Kormányhatározat a központosított közbeszerzési portál fejlesztéséről

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a központosított közbeszerzési rendszerhez kapcsolódó, jelenleg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által üzemeltetett portál (a továbbiakban: portál) fejlesztése szükséges, mivel csak így biztosítható, hogy a központosított közbeszerzési rendszerbe tartozó, illetve az ahhoz önként csatlakozott ajánlatkérők beszerzési igényei a központosított közbeszerzési rendszerből minél egyszerűbb és gyorsabb módon, a lehető legrövidebb időn belül és a lehető legkevesebb adminisztrációval valósuljanak meg; 2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Szolgálat Zrt. útján gondoskodjon a Közbeszerzési és Ellátási...

Read more

E-útdíj GPS-alapon

„Szakértők szerint nem bonyolult a flottakövető szolgáltatók együttműködésével felépülő rendszer, amit a nagy tömegű tehergépjárművek elektronikus útdíjfizetésének megvalósítására álmodott meg a szakminisztérium. A határidő továbbra is rendkívül szűknek tűnik, akár az együttműködést megalapozó szerződések, akár a technológiai fejlesztések szempontjából nézzük. És akkor még nem beszéltünk az adatbiztonsággal kapcsolatos problémákról. Az elektronikus útdíjfizetési rendszer (ED) július elsejei indulásához ragaszkodik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a projekt működtetéséért felelős Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. Ezt leginkább az befolyásolja, hogy sikerül-e addigra stabil és...

Read more

Beindultak a sokmilliárdos zárolások a minisztériumoknál

„Csaknem négymilliárd forintot zárol a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium annak a kormányhatározatnak az alapján, ami a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szól. A Honvédelmi Minisztérium esetében ez több mint 4,5 milliárd forintot jelent. A kabinet annak érdekében tett háromkörös javaslatot, hogy kikerüljön a már kilenc éve tartó eljárás alól, ennek a része a bürokrácia leépítése és egy magas szintű racionalizáció. Csaknem négymilliárd forintot kell zárolnia a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján. Ezen belül...

Read more

BKK Info – Már mobil eszközökön is elérhetőek a legfrissebb utazási információk

„BKK Info néven új, percre kész közösségi közlekedési információkat adó szolgáltatást indított a Budapesti Közlekedési Központ. A www.bkkinfo.hu címen elérhető, webes alapú, mobil készülékekről is elérhető szolgáltatás információi folyamatosan, éjjel-nappal frissülnek. Az új szolgáltatás lehetőséget nyújt ügyfeleinknek, hogy e-mail címük segítségével feliratkozzanak az egyes járatokkal kapcsolatos közlekedési változásokról szóló értesítésekre és az internet-kapcsolattal rendelkező okostelefonokon is folyamatosan tájékozódhatnak a közösségi közlekedés járatainak aktuális forgalmi helyzetéről, tervezett terelésekről, forgalmi változásokról. ... A BKK Info szolgáltatás megújult felületen, a webes mellett mobiltelefonokra optimalizált változatban...

Read more

Előterjesztés: 2013. évi … törvény a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról

„Összehangolják az árva művek felhasználására vonatkozó hazai és uniós szabályozást Az előterjesztés az egyes szellemi tulajdon tárgyú törvények között módosítja a szerzői jogról szóló törvényt, melynek célja az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése, azaz az irányelv rendelkezéseivel összeegyeztethető hazai szabályozás megalkotása. Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen előterjesztés tervezet, melynek tartalma módosulhat, ezért az ebben a formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának. Az átültetendő irányelv az olyan szerzői jogi védelem alatt álló alkotások (művek és...

Read more

Már elektronikus úton is pótolható a személyi

„Rövidebb idő alatt, már interneten is intézhető az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése mellett a személyi igazolvány pótlása is - tájékoztatott bővülő szolgáltatásairól a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH). Már elektronikus úton is be lehet jelenteni a személyazonosító igazolvány elvesztését, ellopását vagy megsemmisülését, valamint kezdeményezhető a pótlása is, ha az okmányon szereplő adatokban nem történt változás. Ehhez mindössze Ügyfélkapu-regisztrációval kell rendelkeznie a bejelentőnek. A vezetői engedélyek és a lakcímkártyák változatlan adattartalmú pótlását jelenleg is elektronikusan, személyes okmányirodai megjelenés nélkül lehet kezdeményezni -...

Read more

Átlag három és fél órát internetezünk naponta

„Főleg lyukas perceinket töltjük ki böngészéssel a GfK Hungária kutatása szerint. A mobilnet használat nem nőtt, ha tehetjük, wifiről lógunk a világhálón. Egyre több időt töltünk naponta internetezéssel, áll a GfK Hungária Digital Connected Consumer legfrissebb felmérésében. Ahogy a tartalomfogyasztási szokások az okostelefonok és tabletek terjedésének köszönhetően megváltoznak, a felhasználók az asztali számítógépek helyett ma már azokon az eszközökön szeretnek internetezni, amik ténylegesen mindig velük vannak. Sajnos a kutatás nem fedi le a mobilkommunikációt és úgy általában az internetet igen aktívan használó...

Read more

Rétvári Bence a közigazgatás átalakításáról

„...Az államtitkár szerint a közigazgatási reform a legnagyobb konszenzussal és szakmai elfogadottsággal zajlik: az új Ptk. és Btk. elfogadása széles szakmai egyetértésben történt, a járások kialakítását nagymértékű konszenzus övezi az ellenzési pártok felől is. A Rádió Orient műsorában Rétvári Bence elmondta, még Bajnai Gordon volt miniszterelnök is a közigazgatás átalakításának helyes irányaként beszélt a járásokról. „Nemcsak szakmai, hanem egyes részekben politikai konszenzus is kialakult. Az átalakítás folyamatosan, ütemezetten történik, a közigazgatás struktúrájában nem volt működési fennakadás. Az új kormány ezt a minisztériumok...

Read more

Megújult a hivatalos lapok kiadásának rendszere

„ A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium európai uniós forrásból újította meg a hivatalos lapok kiadásának informatikai rendszerét és folyamatát. Az informatikai fejlesztésre egyrészt a lapkiadás magasabb biztonsági szintje, másrészt a munkafolyamatok korszerűsítése érdekében került sor. A minisztérium 100 millió forintnyi európai uniós forrásból a „Hivatalos lapok kiadási folyamatának modernizációja” című Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében modernizálta a közlönykiadás folyamatát. A projekt eredményeként az állampolgárok és a közigazgatási szereplők már egy modernebb és kedvezőbb keresési feltételeket biztosító honlapon férnek hozzá a Magyar Közlöny...

Read more
Page 1042 of 1332 1 1 041 1 042 1 043 1 332