Skip to main content

Találat: Magyarország

Hamarosan minden kórelőzményünket láthatja az orvos

„Akár fél-, egy esztendőn belül létre lehetne hozni Magyarországon egy olyan központi adatbázist, amely minden ember összes egészségügyi adatát és leletét tartalmazza, az orvos számára lekérdezhetővé teszi - mondta el Laufer Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke. A szervezet az MTA-val közösen csütörtökön rendezett konferenciát a digitalizáció és az élettudományok kapcsolatáról. „A megnyitót azzal kezdtem, hogy különböző korszakokon mentünk végig történelmileg, volt a kő-, bronz-, vaskorszak, a XIX. században jött a műanyagé, a XX. században pedig a szilíciumé következett a mikrochipekkel, mikroelektronikával...

Read more

Digitális állam: korszerűsödik a közlekedési ügyintézés

„Az állampolgárok ügyintézési lehetőségeit korlátozó bürokrácia csökkentésére, valamint a magas szintű és korszerű közigazgatási e-ügyintézési megoldások bevezetésére fókuszál az Európai Uniós forrásból 1,8 mrd Ft keretösszeggel megvalósuló KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00014 azonosító számú kiemelt projekt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a Miniszterelnökség Közigazgatási Programok Irányító Hatóság által, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program keretében meghirdetett KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 kódszámú felhívására támogatási kérelmet nyújtott be a „Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása" címmel, mely projekt támogatást nyert. Az elektronikus ügyintézés lehetőségek körének bővítése...

Read more

„A közigazgatás személyi állománya” c. kerekasztal beszélgetés

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara a Magyary Zoltán Szakkollégiummal együttműködve, Magyary Zoltán születésének 128. évfordulójára emlékezve, a tudós munkássága előtt tisztelegve „A közigazgatás személyi állománya” címmel előadásokkal egybekötött szakmai kerekasztal-beszélgetést szervez. Időpont: 2016. június 9. 15:00 – 16:45 Helyszín: NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar, Oktatási épület 402. Program 15.00-15.15 Megnyitó Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár, rektor, NKE 15.15-15.35 A közigazgatás személyi állománya Magyary szemével Dr. Koi Gyula adjunktus, NKE ÁKK 15.35-15.55 A közigazgatás személyi állományára vonatkozó jogi szabályozás...

Read more

MNB: három év múlva azonnal érkezhetnek az átutalások

„Magyarországon várhatóan 2019 második felében valósulhat meg az átutalások azonnali megjelenése a kedvezményezett számlájára, a jegybank erről a múlt héten indított konzultációt egyebek között a bankszektor szereplőivel, pénzforgalmi szolgáltatókkal - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az idei Fizetési rendszer jelentést bemutató sajtótájékoztatón. Bartha Lajos közölte: a fejlesztésben mintegy 100 intézmény érintett, a jegybank előre kidolgozott menetrend szerint halad. A napi elszámolási ciklusok számának a tavalyi ötről tízre növelésével az átutalt összegek jelenleg 1,5 óra alatt érnek el a kedvezményezettekhez. Az...

Read more

MNB: Folyamatban van az azonnali fizetési rendszer infrastruktúrájának kialakítása

„...A magyar pénzforgalom hatékonyságának és a magyar gazdaság versenyképességének további növekedését jelentősen támogathatja egy olyan, az év minden napján 24 órában működő fizetési rendszer létrehozása, amelyen keresztül mindössze néhány másodperc alatt lebonyolítható a fizetési műveletek döntő többsége. Az azonnali fizetési rendszer használatával a hazai bankok is képesek lesznek széles körben innovatív pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtani, a fizetési piacra belépő új nem banki szereplők pedig a gyors és modern infrastruktúrához történő szabad hozzáférésen keresztül a banki termékekkel is versenyző fizetési szolgáltatásokat fognak tudni létrehozni....

Read more

Budapest – okos város

„Budapestnek sikerülhet Európa egyik meghatározó városává válni, de az is elképzelhető, hogy a fővárosunk leragad az országos központi szerepénél. Hogy pozitívan alakuljanak a dolgok, ahhoz nem lesz elég az műszaki újítás, ahhoz komoly gazdasági fejlődés és az itt élő emberek megfelelő gondolkodásmódja is szükséges - derült ki a hétfői Smart konferencia okosvárosokról szóló szekciójában. Védett környezet Az Osztrák-Magyar Monarchia volt Európa egyik legjelentősebb állama a 19. század végén, és ennek a birodalomnak az ereje volt szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön Budapest ma is...

Read more

Nem elégedett az ÁSZ az állami cégek korrupciós védettségével

„Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok egy részénél ugyanis még jelentős fejlődési lehetőség van a korrupciós védettséget illetően. Tovább kell erősíteni az állam cégek korrupciós védettségét, a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok egy részénél ugyanis még jelentős fejlődési lehetőség van az integritáskontrollok kiépítésére, ugyanakkor a társaságok jelentős része rendelkezik a jogszabályban kötelezően előírt szabályozásokkal - mondta el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön Budapesten az ÁSZ tájékoztatása szerint. Domokos László a Jó gyakorlatok - Fókuszban az állami...

Read more

A Magyar Posta tovább növelte nyereségét 2015-ben

„A Magyar Posta 2015-ben minden területen növelte eredményét, és 2014-hez képest csaknem 10 százalékkal több, 3 milliárd forintot meghaladó konszolidált adózott nyereséget ért - jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón Budapesten. Kiemelte: a társaság az eredményt a 2013-ban kidolgozott stratégia mentén érte el, a posta minden tevékenységével kilépett a versenypiacra, erősítette pozícióját, racionalizálta tevékenységét. Németh Lászlóné hangsúlyozta, a Magyar Posta úgy zárta sikeresen a tavalyi évet, hogy létszámleépítést nem hajtott végre, a természetes...

Read more

Még több ügyet intézhetünk majd a kormányablakokban

„További 315 üggyel bővül a kormányablakokban intézhető ügytípusok száma. Így a lakosság már közel 1500 ügyben keresheti majd fel a kormányablakokat – fogalmazott Baltay Tímea kormányablakokért felelős helyettes államtitkár, a soroksári iroda átadóján. Kilenc munkaállomásnál, két fotófülkénél és egy ügyfélirányító pultnál várják az ügyfeleket az ügyintézők a szerdán átadott soroksári kormányablakban, mellyel együtt immár 257 integrált ügyintézési pont működik országszerte. Még idén valamennyi – összesen 270 – kormányablakot átadják, ebből 6 iroda a fővárosban nyílik majd – ismertette Baltay Tímea. „A kormányablakok...

Read more
Page 748 of 1333 1 747 748 749 1 333