Skip to main content

Találat: Tarlós István

Bizonyíthat az átszervezett főváros

„Január 15-én megkezdi munkáját a főváros működését összefogó új nagy cég, a Budapesti Városigazgatóság Zrt., s annak élén – új önkormányzati szereplőként is – a városigazgató. A hónap végén pedig az idén először ülésező Fővárosi Közgyűlésben várhatóan már a gyakorlatban is megmutatkozik a kormánypárti főpolgármester és az átszervezett városvezetés közti új munkamegosztás. Megújult rendszerben, frissülő szereposztással, megváltozott döntés-előkészítési, illetve végrehajtási folyamatokkal bizonyíthatja be már januártól Budapest kormánypárti vezetése, hogy jó döntés volt a főváros átszervezése. A parlament sok vitát kiváltó tavalyi döntésével...

Részletek

Tarlós: egy ekkora nagyvárosnak magának kell szerveznie a közszolgáltatásait

„Két helyettese lesz a főpolgármesternek - jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában Tarlós István. Budapest első embere szerint a fővárosi iparűzési adó helyben tartásával megoldható a közösségi közlekedés finanszírozása. "Én nem támogatom azt, hogy a főváros közszolgáltató cégeit az állam elvegye." Ezt mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában, majd hozzátette: egy ekkora nagyvárosnak magának kell szerveznie a közszolgáltatásait. Tarlós István a közösségi közlekedésről szólva azt mondta: ennek finanszírozásában az államnak szerepet kell vállalnia. Ha ez nem történik meg, akkor...

Részletek

Ingyen csipkártyát kap minden budapesti – jön az elektronikus jegyrendszer

„Aláírta a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a német Scheidt&Bachmann-nal szerdán Budapesten. A rendezvényen Tarlós István főpolgármester ismertette, hogy a beruházás 2017-ben zárul le. Körülbelül 800 beléptető kaput helyeznek el a metróállomásokon és 2500 buszon, trolin és villamoson lesz érvényesítő berendezés. Másfél millió névre szóló csipkártyát bocsátanak majd ki, s további 9 millió név nélküli, rövid lejáratút - jelentette be a főpolgármester, hozzátéve: az első csipkártyát minden budapestinek ingyenesen adják.” Forrás: Ingyen csipkártyát kap...

Részletek

Tarlós: mindenki tudja, hogy Budapest közigazgatási struktúrája nem jó

„A főpolgármester szerint a budapesti közigazgatás esetleges átalakítását legalább egyéves vitának kell megelőznie. Tarlós István a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában péntek este arról beszélt: 1994 óta mindenki, aki a várospolitika környékén mozog, tudja, hogy a főváros közigazgatási struktúrája nem jó. Hozzátette: három-négy lehetőségről tud, de egyik mellett sem döntötte senki, és újabb változatok is az asztalra kerülhetnek. Szavai szerint széles körű, legalább egy évig tartó vitára lesz szükség a kérdésben, mert ha megváltoztatják a közigazgatási rendszert, az "nem tréfadolog", hosszú...

Részletek

Tarlós István a fővárosi önkormányzati rendszer átszervezéséről

„Budapest főpolgármestere szerint két lépcsőben, 2014-ben és 2018-ban kellene átalakítani a budapesti közigazgatást. Tarlós az interjúban kifejtette, a végcél az, hogy a városrendezés, a parkoltatás, a közlekedésszervezés és a közterület-gazdálkodás a főváros dolga legyen, ne a kerületeké. Megjegyezte, hogy a vagyongazdálkodás mai "agyonszabdaltsága" mellett sem lehet racionálisan érvelni. A Rogán Antal V. kerületi polgármester és polgármestertársai által alapított Budapesti Önkormányzati Szövetségéről, amely tovább növelné a kerületek önállóságát, Tarlós István azt mondta: "Az egész ügyet körülbelül négy polgármester erőlteti, akiknek persze nem fogom...

Részletek
Page 3 of 3 1 2 3