Skip to main content

Találat: társadalom

Észt digitális kormányzat – nyílt adatok: utolsók egyikéből az elsők egyike, két év alatt

„Észtország a digitális világ kiemelkedő képviselője, szinte minden területen. Azonban a közigazgatási adatvagyon nyíltan felhasználhatóvá tétele (open data) kérdésében az európai rangsor utolsó helyeinek egyikén foglalt helyet. Ez azonban megváltozott az elmúlt években, köszönhetően a megváltozott kormányzati hozzáállásnak és a helyi civil szervezeteknek. Az idei év mérföldkövet jelentett az ország számára hogy a frissen megjelent Open Data Maturity Report 2020-ban, amely a nyílt adatok érettségéről szóló uniós jelentés, Észtország az ötödik helyen végzett. Valamint csatlakozott a jelentésben a nyílt adatok területén iránymutatóként...

Read more

Az Európai Unió regionális statisztikai évkönyve – 2021-es kiadás

„A statisztikai információk fontos eszközt jelentenek egy adott területen vagy régióban hozott politikai döntések hatásának megértéséhez és számszerűsítéséhez. Az Eurostat 2021-es regionális évkönyve részletes képet ad a statisztikai témák széles skálájáról az EU-tagállamok régióiban, valamint az EFTA és a tagjelölt országok régióiban. Minden fejezet statisztikai információkat mutat be térképek, ábrák és infografikák formájában, a főbb megállapításokat kiemelő, leíró elemzéssel kísérve. 13 témával foglalkoznak a regionális mutatók: népesség, egészségügy, oktatás, munkaerőpiac, életkörülmények, digitális társadalom, gazdaság, vállalkozás, kutatás-fejlesztés, turizmus, közlekedés, környezetvédelem és mezőgazdaság.” Forrás:...

Read more

Kérdések és válaszok: A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI), 2021. évi jelentés

„I. rész – A 2021-es DESI eredményei Mi a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató, és mit mér?   A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) az Európai Bizottság által közzétett éves jelentés, amely nyomon követi az uniós tagállamoknak a digitális fejlődés területén elért eredményeit. A jelentés országprofilokat tartalmaz, melyek segítik a tagállamoknak azonosítani, hogy mely területek igényelnek kiemelt intézkedéseket, továbbá tematikus fejezetekből áll, melyek uniós szintű elemzést nyújtanak az alábbi négy, 33 mutatóval vizsgált fő szakpolitikai területről: 1....

Read more

Az Európai Bizottság megjelentette a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatókról készített elemzésének (DESI) 2021-es kiadását

„Az Európai Bizottság ma tette közzé a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatókról készített elemzésének (DESI) 2021-es kiadását. A mutatók nyomon követik, hogy az uniós tagállamok milyen eredményeket értek el a digitális versenyképesség terén a humántőke, a széles sávú összekapcsoltság, a digitális technológiák vállalkozások általi alkalmazása és a digitális közszolgáltatások rendelkezése állása szempontjából. A 2021-es DESI-jelentések főként a 2020 első és második negyedévére vonatkozó adatokat ismertetik, és bizonyos fokú betekintést engednek a digitális gazdaságot és a társadalmat érintő, a Covid19-világjárvány első...

Read more

Három nap az informatika bűvkörében – Infotér 2021

„Nem maradt nagy bejelentés nélkül az idei, ezúttal offline megrendezett, immár 12. Infotér konferencia. Az új magyar szuperszámítógép mellett szóba kerültek az új operatív programok és az államigazgatási informatika mesterséges intelligencia alapokra helyezése is. Az elmúlt közel két év mély nyomott hagyott mindenkiben és mindenen. A Google Trends adatai alapján 2020 legkeresettebb szava a koronavírus volt, amit szorosan követett a Zoom, a koronavírus update, a koronavírus tünetek és a Google Classroom. A járványhelyzet hozta digitális robbanás alapjaiban változtatta meg az életet: a...

Read more

Mesterséges Intelligencia (MI) – szemle, 2021. november 2.

Mesterséges intelligencia, blokklánc és Európa jövője. Hogyan teremtenek lehetőséget a bomlasztó technológiák a zöld és digitális gazdaság számára Az Európai Beruházási Bank és az Európai Bizottság által készített jelentés globális áttekintést nyújt mindkét technológia jelenlegi állásáról. Azt mutatja, hogy Európának 10 milliárd eurós beruházási hiány kell pótolnia, amely hátráltatja a mesterséges intelligencia és a blokklánc-technológiák fejlesztését és alkalmazását az Európai Unióban. A kiadvány szabadon letölthető Az MI kora és az emberi jövőnk Három illusztris szerzője van a könyvnek: Henry A Kissinger, Eric...

Read more

Légijárművek és újraiparosodó városok

„A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 27. alkalommal, Újraiparosodó városaink címmel rendezte meg az Országos Urbanisztikai Konferenciát október 21-22-én Debrecenben. Az esemény fő témájához kapcsolódóan a Lechner Tudásközpont Települési Technológiák Osztályának vezetője, Orbán Kristóf a várostérségi légijárművek urbanisztikai kihívásairól adott elő. A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) a Debreceni Egyetem Műszaki Karának társszervezésével tartotta meg idén október 21 és 22-én a XXVII. Országos Urbanisztikai Konferenciát, amelynek középpontjában a hazai városok újraiparosodása állt. A több plenáris és szekcióelőadásból álló esemény a hazai és nemzetközi ipari...

Read more

Helyet a Nap alatt! – Navracsics Tibor

„Látott Ön már Ausztráliában készített világtérképet? Első pillantásra nem tudni, mi tűnik furcsának. Aztán hosszabb szemrevételezés után rájövünk, hogy a mi megszokott térképeinken középen szereplő Afrika baloldalt helyezkedik el, míg Európa, teljesen mellőzöttnek tűnően, egyenesen a bal felső sarokban. Ezzel szemben viszont Ausztrália és Óceánia vizuális konvencióinknak szinte már botrányos módon foglalják el a térkép közepét. Hasonló érzéki csalódásnak tűnő, ám revelatív tapasztalatban lesz részünk, ha egy kicsit elmozdulunk megszokott perspektívánkból a magyar fejlesztési politika tekintetében. Az elmúlt száz évben megszoktuk, hogy...

Read more

A tájpolitikák fontosságára fókuszál idén a Táj Nemzetközi Napja

„Rendszerszintű gondolkodásra és összehangolt munkára van szükség a tájjal kapcsolatos intézkedéseknél, hiszen közös felelősségünk, hogy az emberi tevékenység által előidézett tájváltozások kedvező hatással legyenek a társadalomra – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Táj Nemzetközi Napja alkalmából rendezett konferencián. A kétnapos szimpóziumot az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának magyar elnöksége keretében rendezik meg. Rácz András emlékeztetett arra, hogy az Európa Tanács Táj Egyezménye Magyarországon 2008-ban lépett hatályba, a magyar Nemzeti Tájstratégiát pedig 2017-ben fogadta el hazánk. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy azóta...

Read more

Vidék Konferencia 2021

„A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. nagymintás kutatást végzett feltérképezve a magyar vidék jelenlegi állapotát. Ennek apropóján 2021. november 4-én konferenciát rendez a magyar vidék helyzetéről, a fejlesztéspolitika területi vonatkozásairól, a vidék megtartóerejéről és a digitalizáció, valamint a klímaváltozás vidékre gyakorolt hatásairól. Prekoncepciókat és korábban biztosnak vélt állításokat cáfol a Századvég 60 ezres lakossági mintán végzett kutatása a vidék megítélése kapcsán. A kutatás célja az volt, hogy feltérképezze a magyar vidék településeinek megítélését és az ország valamennyi területén élő lakosság helyzetét, a kormányzati és...

Read more
Page 74 of 171 1 73 74 75 171