Skip to main content

Találat: adatszuverenitás

Hogy áll Európa a digitális szuverenitással?

„Európában egyre többet hallunk a technológiai, digitális vagy adatszuverenitásról. Utóbbiról itt az ITKI blogon is megjelent egy írás Pünkösty András tollából. Ebben a blogbejegyzésben néhány tisztázó gondolatot szeretnék kifejteni a digitális szuverenitásról, és az európai helyzetről. Amióta 2019 júliusában Ursula von der Leyen a politikai programja „A Europe fit for the digital age” című részében először használta a „technological sovereignty” kifejezést, konferenciák, policy paperek és tudományos publikációk sokasága kezdett el foglalkozni a témával – és teljes joggal. Már első látásra is világos,...

Read more

A határokon átnyúló adatáramlás gazdasági szempontjai

„A geopolitikai feszültség növekedése – elsősorban az USA és Kína között – a globális technológiai erőfölény megszerzéséért folyó verseny terepévé tette az adatszabályozást. A versengés könnyen a digitális világgazdaság töredezettségéhez vagy szabályozási blokkok kialakulásához vezethet, ami leginkább a fejlődő és a legkevésbé fejlett országok érdekeivel ellentétes, mivel szűkítik a nemzetközi együttműködés lehetőségeit a digitális innováció terén. Az elmúlt évtizedekben az adat a modern gazdaság kulcsfontosságú nyersanyagává vált, ennek érzékeltetésére Clive Humby brit matematikus 2006-os kijelentését szokás leggyakrabban emlegetni, amely szerint „az adat...

Read more

Európai adatközpontokba helyezi át európai ügyfelei adatait a Microsoft

„Nem vár tovább a Microsoft arra, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok újabb - potenciálisan kudarcra ítélt - adatcsere-egyezményt dolgozzon ki: a cég január 1-jétől fokozatosan az EU-s adatközpontokba költöztet át minden uniós ügyfelet. Elébe megy a transzatlanti adatcsere-egyezmény létrejöttének, pontosabban a maga részéről okafogyottá tenne minden hasonló egyezményt a Microsoft azzal, hogy a cég fokozatosan áthelyezi az EU-s ügyfelek adatait a tengerentúlról az EU-n belül működő adatközpontokba - jelentette be ma Julie Brill, a cég adatvédelemi politikáért felelős alelnöke...

Read more

Az adatszuverenitást sürgeti a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS)

„A Nemzetközi Fizetések Bankja jobban meghatározott, de működésükben rugalmasabb szabványokkal váltaná ki az emberek és cégek adatainak begyűjtésére vagy felhasználására vonatkozó, helyenként is eltérő szabályokat. A központi bankok legnagyobb globális ernyőszervezete, a Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements, BIS) is azt szorgalmazza, hogy az egyéni felhasználók és a cégek is nagyobb ellenőrzést kapjanak mindazon adataik fölött, amelyeket a közösségi média, a big tech szolgáltatók vagy a bankok gyűjtenek össze, dolgoznak fel, sőt értékesítenek velük kapcsolatban. A BIS csütörtökön közzétett tanulmánya szerint...

Read more

Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament ideiglenes megállapodása az európai adatkormányzási rendeletről

„A Tanács és az Európai Parlament tárgyalói a mai napon ideiglenes megállapodásra jutottak egy olyan új jogszabályról, amelynek célja az adatok rendelkezésre állásának előmozdítása és megbízható környezet teremtése annak érdekében, hogy könnyebbé váljon az adatok kutatási célú felhasználása, illetve az új, innovatív szolgáltatások és termékek létrehozása. Az adatkormányzási rendelet olyan szilárd mechanizmusokat fog bevezetni, amelyek segítségével könnyebbé válik a védett közadatok bizonyos kategóriáinak további felhasználása, megnő a bizalom az adatközvetítő szolgáltatások iránt, és Európa-szerte elő lehet segíteni az adataltruizmust. A rendelet fontos...

Read more

Az Európai Bizottság üdvözli a létrejött megállapodást az európai adatkormányzási rendeletről

„A Bizottság üdvözli, hogy az Európai Parlament és az uniós tagállamok a mai napon politikai megállapodásra jutottak az európai adatkormányzási rendeletről. A háromoldalú tárgyalások lezárultak, így a jogi szöveg az Európai Parlament és a Tanács elé kerülhetnek a végleges jóváhagyás céljából. Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök a következőket nyilatkozta: „Ez a rendelet a szilárd és méltányos adatközpontú gazdaság létrehozásának első építőköve. Megfelelő feltételeket teremt a megbízható adatmegosztáshoz, összhangban európai értékeinkkel és alapvető jogainkkal. Biztonságos környezetet hozunk létre...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. július 26.

Belföldi Internet-politika és a diplomácia digitalizációja A digitális diplomácia szakterületének egyik kiemelkedő kutatója, az Oxfordban működő izraeli Ilan Manor legutóbbi írásában az egyes nemzeti Internet-politikák és az adott állam digitális diplomáciai fejlesztései közötti összefüggéseket vizsgálta. Témafelvetése azzal a jól dokumentálható megfigyeléssel kezdődik, amelyik a világ sok országában a kormányzati szereplők digitális kontrolljának szigorodását veszi szemügyre. Egyfajta jellemző esettanulmányként India példáját idézi Manor. A koronavírusos 2020-as év egyik figyelemre méltó fejleménye volt ugyanis, hogy – a geopolitikai ellentétek felerősödésével – megsokasodtak az ázsiai...

Read more

A Microsoft és az Amazon és az uniós intézmények szerződéseit vizsgálja az EU-s adatvédelmi biztos

„Két vizsgálatot is indított az Európai Adatvédelmi Biztos az EU, illetve annak intézményei által kötött, bizonyos felhőszolgáltatások használatára vonatkozó keretszerződések kapcsán. Két, egymással párhuzamosan futó vizsgálatot indított az Európai Adatvédelmi Biztos (European Data Protection Supervisor, azaz EDPS) csütörtökön az Európai Unió, illetve annak egyes intézményei, valamint két amerikai felhőszolgáltató, a Microsoft és az Amazon közt létrejött szerződések kapcsán. A vizsgálatok célja azt tisztázni, hogy a szerződésben foglaltak - különös tekintettel arra, hogy a Privacy Shield transzatlanti adatcsere-egyezményt időközben hatályon kívül helyezték -...

Read more

A kontinensen dolgozza fel az európaiak adatait a Microsoft

„A redmondi konszern két európai ítéletre reagált. Bard Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója a blogbejegyzésében azt írta, hogy a jövőben az ügyfeleik adatait kizárólag az EU területén fogják feldolgozni és tárolni. A döntéssel az óriáscég az Európai Unió Bíróságának két ítéletére reagált, amelyek az Amerikai Egyesült Államok és az EU közötti adatmegosztásra vonatkoztak. Az Európai Unió Bírósága először 2015 októberében hatályon kívül helyezte a Safe Harbor egyezményt, majd tavaly júniusban a Privacy Shield szabályozás esetében is ugyanígy döntött. A két...

Read more

Az adatszuverenitás fogalmi áttekintése

„A Big Data & Society hasábjain német kutatók elemzésükben (Data sovereignty: A review – online elérhető 2021. január 22-től) az adatszuverenitás fogalmát és jellemzőit járják körbe nagymennyiségű tudományos közlemény feldolgozásával. Céljuk, hogy feltérképezzék az adatszuverenitás különböző értelmezéseit, és élesítsék annak kontúrjait a szuverenitás más fogalmaival összevetve. Ehhez 602 releváns szakcikket dolgoztak fel, amelyekből 1492 olyan szövegrészt dolgoztak fel, amelyek az adatszuverenitással vagy ahhoz kapcsolódó szuverenitással foglalkoznak. Ebből 680 az adatszuverenitással, 213 a kiberszuverenitással, 175 a digitális szuverenitással, 110 az internet-szuverenitással, míg –...

Read more
Page 1 of 2 1 2