Skip to main content

Találat: civil szervezetek

Civilekkel kötött stratégiai partnerségi megállapodást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

„Stratégiai partnerségi megállapodásokat kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 47 civil szervezettel március 13-án. A megállapodásokat Rétvári Bence parlamenti államtitkár írta alá a civil szervezetek képviselőivel a Parlamentben. A stratégiai megállapodások célja, hogy a kiemelkedő szakmai tapasztalattal és kimagasló tudású szakemberekkel rendelkező civil szervezetek hozzájáruljanak a civil szektort érintő jogszabályok előkészítéséhez és így jobb minőségű, végrehajtható és az életviszonyoknak megfelelő jogszabályok születhessenek. Rétvári Bence az aláírási ceremónián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy ha egy államnak szilárd alapvetései vannak, akkor az állam nem fél...

Read more

Ember Jogi Munkacsoportot működtetne a kormány

„A kormány nemcsak az új Alaptörvény tiszteletben tartása és kiemelt szerepe, hanem az elmúlt évek tapasztalatai miatt is fontosnak tartja figyelemmel kísérni az emberi jogok magyarországi érvényesülésével kapcsolatos folyamatokat. Ezért a kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként létrehozza az Emberi Jogi Munkacsoportot. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előterjesztése alapján a munkacsoport feladata többek között, hogy konzultációt folytasson az emberi jogok magyarországi érvényesülését vizsgáló civil szervezetekkel, valamint érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel; áttekintse a nemzetközi egyezményekből, megállapodásokból és egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásokból fakadó,...

Read more

Elektronikus ügyintézéssel csökkennek a civil szervezetek terhei

„A kormány nevében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ma benyújtotta az Országgyűlésnek a cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvény tervezetét, amely megteremti az alapítványok, egyesületek és egyéb szervezetek nyilvántartásának átlátható és modern szabályozását. A legfontosabb változás, hogy 2012. június 30-tól a civil és egyéb szervezetek nemcsak papíralapon, hanem elektronikus úton is benyújthatják nyilvántartási kérelmüket. Ezzel csökkennek a civil szervezetek költségei, adminisztratív terhei és az eljárások időigényessége is, összhangban a kormány adminisztrációcsökkentő törekvéseivel, és...

Read more

Debreceni siker Varsóban

„Büszkék vagyunk arra, hogy a 2011. szeptember 29. és október 01. között Varsóban az EUPAN (European Public Administration Network) és a Lengyel Köztársaság által szervezett 6. Minőségügyi Konferencián a Magyarországot képviselő három szervezet egyike partnerünk, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata volt. A rendkívül színvonalas nemzetközi konferencián Európa 25 országából több mint 300 meghívott vett részt. A rendezvény idén a „Tegyük a helyes dolgokat helyesen” mottó köré szerveződött. Központi kérdésként a közigazgatás hatékonyabbá, ügyfél-központúvá tétele, valamint az eredmény-orientált szemléletmód megvalósítása szerepelt. A plenáris...

Read more

Megfelel az adatvédelmi törvénynek a népszámlálás

„Megfelel a népszámlálás az adatvédelmi, statisztikai, kisebbségi és népszámlálási törvényeknek; a Központi Statisztikai Hivatalból (KSH) egyedi adat soha nem kerülhet ki, név nem szerepel a kérdőíveken, a lakcímet pedig a személyes adatoktól külön kezelik - mondta Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője pénteken Budapesten. A Start előtt a népszámlálás című sajtótájékoztatón a szóvivő kiemelte: titoktartási kötelezettségről szóló szerződést íratnak alá az előkészületek során a mintegy 50 ezer közreműködővel. Az adatvédelmi biztos hivatalával együttműködési megállapodást kötöttek, az intézménnyel a program elejétől a kérdőívek megsemmisítéséig...

Read more

Megkezdődött a civiltörvény tervezetének társadalmi egyeztetése

„Megkezdődött a civil szféra működését szabályozó törvény tervezetének társadalmi egyeztetése – jelentette be Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. A törvényjavaslat egyszerűsítéseket és új társulási formát is kínál a civilek számára. Új egyesülési forma lehet a civil társulás, amelynek megalapításhoz már három ember is elegendő – mondta Latorcai Csaba a jogi személyiséggel nem rendelkező újfajta társulási formáról, amely köztámogatásokban nem részesülhet majd. Hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet egyszerűsíteni, "akadálymentesíteni" kívánja a civilek életét, emellett szeretnék kiszűrni...

Read more

Felülvizsgálják a civil szervezetek támogatásait

„Szászfalvi László államtitkár az ernyőszervezetektől elvenné az állami pénzt. – Felülvizsgáljuk a civil szervezetek támogatási rendszerét. Fontos, hogy hús-vér szervezetek kapják a pénzt, és ne budapesti ernyőszervezetek szivattyúzzanak el többmilliárdot a költségvetésből – mondta Szászfalvi László államtitkár az iharosberényi polgárőr és tűzoltóegyesület ünnepén.” Forrás: Szászfalvi: "Felülvizsgáljuk a civil szervezetek támogatásait", Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011. június 10.

Read more

Az Információs Társadalom Parlamentje

„Az Információs Társadalom Parlamentje rendezvény küldetése, hogy fórumot adjon a párbeszédnek, amelyre a szervezők várják minél több olyan civil szervezet, költségvetésből gazdálkodó szerv és vállalkozás képviselőit, amelyek munkájukkal hozzájárulnak az infokommunikáció társadalmi előnyeinek kiaknázásához. A kétnapos eseményen a résztvevők feladatairól, szerepvállalásáról és együttműködéséről lesz szó. Az első nap a nyitóelőadásokat követően a résztvevők parlamentáris formában kérdéseket tehetnek fel a kormányzati döntéshozóknak az információs társadalom építésének kérdéseiről, ismertethetik a témával kapcsolatos álláspontjukat, bemutathatják szervezetüket. A második napon a plenáris előadásokat követően a résztvevők...

Read more

Civilek együttműködésre köteleznék a kormányt

„Civil szervezetek javasolják, hogy a készülő alkotmányban jobban garantálják a jövő nemzedékek érdekeiért felelős biztos munkájának feltételeit. Azt is kérik, hogy az alkotmány kötelezze a kormányt együttműködésre a társadalommal. Az elmúlt hetekben több mint 100 zöld civil szervezet csatlakozott ahhoz a nyilatkozathoz, amely javaslatokat fogalmazott meg az új alkotmánnyal kapcsolatban. A civilek hétfőn levelet írtak az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának, amelyben felhívták a figyelmet több javaslatuk fontosságára. A szervezetek szerint lényeges, hogy az alkotmány megfelelő függetlenséget garantáljon a jövő nemzedékek ombudsmanjának, aki az...

Read more

FEOSZ: a digitális program végrehajtásába is vonják be a civileket

„A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint az érintett civil szervezeteket nemcsak a Digitális Magyarország Program vitájába, hanem annak végrehajtásába is be kell vonni, a jogszabályok módosításakor pedig érvényesíteni kell a fogyasztók szerepének erősítését és védelmét. ... A szövetség úgy véli, hogy a fogyasztók a rég berögzült hagyományok miatt is még idegenkednek az elektronikus módon történő bármilyen ügyintézéstől. Így ilyen terület például a közigazgatás, ahol az ügyfelek nem mindig „ügyfélcentrikus” ügyintézéssel találkoztak. Ezért a FEOSZ a javaslat által előírt olyan ügymenetek bevezetését...

Read more
Page 7 of 7 1 … 6 7