Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Bejegyezték a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-t

„Az e-közigazgatással, informatikával, valamint infokommunikációs infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztési programok keretében megvalósuló projektek megvalósításáról és a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. kijelöléséről szóló 684/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 5. § (3) bekezdésében foglaltak alapján eljárva megállapítom, hogy a Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésében meghatározott feltétel bekövetkezésének napja 2021. február 27., ezért a Korm. rendelet 3. és 4. §-a hatálybalépésének napja 2021. február 28.” Forrás: 1/2021. (III. 25.) MK határozat az e-közigazgatással, informatikával, valamint infokommunikációs infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztési...

Read more

Egyre népszerűbb az eSZJA

„ Évről évre több adózó fogadja el kiegészítés nélkül a kiajánlott szja-bevallástervezetet. Szakértők szerint a 2017 óta működő rendszer világszínvonalú. Tavaly több mint egymillió adózó módosítás nélkül fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiajánlott adóbevallási tervezetet. A leggyakrabban az első házasoknak és a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak járó kedvezmények, valamint az ingatlan-bérbeadások miatt egészítették ki bevallásukat magánszemélyek – tájékoztatta a Világgazdaságot Kiss Péter András, az adóhivatal szóvivője. Március 15-től elérhetők a tervezetek az eSZJA portálon az ügyfélkapuval...

Read more

Már elektronikusan is igényelhető a védettségi igazolvány

„A www.magyarorszag.hu weboldalon elektronikusan is benyújtható a védettségi igazolvány cseréje, pótlása iránti kérelem, valamint az ellenanyag-vizsgálaton alapuló védettségi igazolvány iránti kérelem. A kérelmeket az alábbi linkekre kattintva indíthatja el: Ellenanyag-vizsgálaton alapuló védettségi igazolvány kiállítása Védettségi igazolvány cseréje, pótlása Bővebb információkért látogasson el a magyaroszag.hu oldalra. Fontos! Aki megkapta a védőoltást, annak nem kell külön igényelnie az igazolványt, mert azt az állam hivatalból kipostázza. Igénylésre csak az igazolvány cseréje, pótlása esetében van szükség, illetve az ellenanyag-vizsgálaton alapuló védettség igazolásához.” Forrás: Már elektronikusan is...

Read more

Az elektronikus aláírások fejlődése, jellemzői és ezek mérhetősége a közigazgatásban

„...A kutatás során a digitális aláírásra, az elektronikus aláírásra és az elektronikus hitelességre vonatkozó eredményeket és követelményeket tekintettem át, amelyből absztrakciót alkalmazva definiáltam az értékelés alapjául szolgáló dimenziókat. Tekintettel arra, hogy az elektronikus aláírás nem műszaki fogalom, ellenben műszaki tartalomból lett társadalmi szinten definiálva, a technológiák társadalmi beágyazódásához szükséges mechanizmusokat is elemeztem, a releváns jogi háttérrel és társadalmi konstrukciókkal együtt. Az elektronikus aláírás térben és időben történő változásait és a változások kölcsönhatásait megvizsgálva eljutottam az elektronikus aláírás ontogenezisének értelmezéséhez. A kutatás fő...

Read more

Továbbra sem kell a lejáró okmányok miatt kormányablakba menni

„Továbbra sem kell a lejáró okmányok miatt kormányablakba menni, a március 8-ától életbe lépő szigorítások egyébként nem befolyásolják a kormányablakok nyitvatartását – közölte a Miniszterelnökség. A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel a kormányablakokat, és inkább válasszák az elektronikus ügyintézést. Az ügyfélszolgálatok az eddig megszokott előzetes időpontfoglalás után fogadják az ügyfeleket. A társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét. A november 4. után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő...

Read more

Szabadon hozzáférhető, nyílt térképek Európa országai számára

„Az EuroGeographics ingyenes és nyílt hozzáférést biztosít több mint 40 európai ország térképeihez. 2021 nyarán a „Nyílt térképek Európának” projekt várhatóan ingyenes hozzáférést biztosít Európa-szerte több mint 40 ország térképeihez. A projekt az EuroGeographics és a Belga Nemzeti Földrajzi Intézet (NGI) együttműködése, amelyet az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) programja támogat. Egy új, online felület fogja segíteni a hozzáférést a térképekhez, térinformatikai és földügyi információkhoz. A topográfiai adatok mellett elérhetőek lesznek digitális magassági modellek, képek, kataszteri információk és regionális helynévtárak is. Ez a...

Read more

Mérföldkő lesz a nemzeti adatvagyonról szóló törvény elfogadása

„ A Mesterséges Intelligencia Koalíció szerint a jogszabály különösen fontos gazdasági fejlődése és sikeressége szempontjából. A nemzeti adatvagyon hasznosításával az állam működése hatékonyabbá, a magyar vállalkozások pedig sikeresebbé és versenyképesebbé válhatnak. Az immár több mint 300 magyar vállalkozást, kutatóintézetet és szellemi műhelyt tömörítő Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) támogatásával, a hazai digitális ipar konszenzusos szakmai javaslatára fogadta el a kormány Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját (MIS). Ennek egyik alapvetése, hogy Magyarország csak abban az esetben lehet nyertese a mesterséges intelligencia által kiváltott társadalmi és...

Read more

Új azonosítási lehetőséggel bővült a Földhivatal Online rendszer

„Új bejelentkezési és azonosítási lehetőséggel bővült a Földhivatal Online rendszer, amelyet márciustól a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatás segítségével is igénybe lehet venni. Márciustól a regisztrált felhasználók már Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) azonosítás (ügyfélkapus regisztráció, e-személyi vagy részleges kódú telefonos azonosítás) segítségével is igénybe vehetik a Földhivatal Online rendszer szolgáltatásait. A rendszerhez történő csatlakozás feltételeiről itt tájékozódhat. A nap 24 órájában az ország bármely pontjáról bármelyik földhivatal elérhető és az alábbi szolgáltatásokat lehet igénybe venni: E-hiteles tulajdoni lap másolat Nem hiteles tulajdoni lap másolat...

Read more

Piaci igények, államigazgatási keretek – interjú Ádám Csongorral, a NISZ Zrt. fejlesztési ágazatának igazgatójával

„A rutinszerűen visszatérő feladatok és a váratlan helyzetekre történő gyors reagálás egyaránt jellemezte a NISZ Zrt. elmúlt egy évének fejlesztési tevékenységét. Egyfelől nem hiányoztak a minden évben jellemző infrastrukturális, hálózati és e-közigazgatási fejlesztések. Másrészt viszont a pandémia a NISZ-t is új helyzet elé állította, hiszen nem tervezett alkalmazásfejlesztéseket, kapacitásbővítéseket kellett egyik napról a másikra megoldani – foglalja össze a 2020-as évet Ádám Csongor, a NISZ Zrt. fejlesztési ágazatának igazgatója. A vállalatnak egyszerre kell informatikai szállítóként és rendszerintegrátorként működnie az ellátotti kör számára,...

Read more

Online felmérést indított a NISZ Zrt. az elektronikus ügyintézési szokások feltérképezésére

„Az e-közigazgatási rendszerek működtetésében központi szerepet betöltő NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. online felmérést indított, melyben a Magyarország.hu oldal működésével, valamint az ott elérhető elektronikus szolgáltatásokkal kapcsolatban várja a felhasználók visszajelzését. A kérdőív az éppen 1 éve megújult központi e-ügyintézési portálon érhető el, kitöltése anonim és csak néhány percet vesz igénybe. A társaság a felmérés eredményét a Magyarország.hu portál továbbfejlesztése, illetve a felületen elérhető információk és a hivatali ügyekhez kapcsolódó szolgáltatások bővítése során használja fel. A jól működő, költséghatékony és leginkább ügyfélbarát...

Read more
Page 118 of 358 1 117 118 119 358