Találat: Európai Szociális Alap (ESZA)

Versenyképes Magyarország Operatív Program (VMOP) 2021-2027 – Társadalmi véleményezés

„Az Operatív Programok tematikus célokra vonatkozó, részletes tervek A Partnerségi Megállapodásban kijelölt fejlesztési irányok alapján készülnek, és meghatározzák, hogyan kerül felhasználásra az Európai Unió által biztosított támogatás a programozási időszak során. Az alábbiakban a Területi Operatív Program rövid összefoglalóját ismerheti meg, valamint elmondhatja véleményét és javaslatát a programról. I. Az operatív program indokoltsága A program Magyarország kevésbé fejlett régióinak és fejlett régiójának területi alapú, térségi és települési fejlesztéseit támogatja, kiemelt figyelmet fordítva a legkevésbé fejlett régiók és elmaradott térségek fejlesztésére. A program...

Részletek

Az Európai Szociális Alapból származó magyarországi támogatások alig csökkennek, a következő fejlesztési ciklusban is ezermilliárd forint érkezhet

„ Az EFOP program keretében 2014–2020 között több mint 5500 hazai projekt kapott támogatást összesen 142 pályázat keretében – mondta Vitályos Eszter feljesztéspolitikáért felelős államtitkár. Az előző európai uniós fejlesztési ciklushoz hasonló nagyságú, vagyis akár ezermilliárd forintnyi támogatást is megítélhet az Európai Bizottság Magyarországnak a következő hétéves uniós fejlesztési időszakban az Emberierőforrás-fejlesztési operatív programok keretében (EFOP) – mondta Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára egy konferencián. Mint ismertette, az Európai Bizottság úgy döntött, hogy kisebb mértékben csökken a...

Részletek

Vitályos Eszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma): minden Brüsszelből érkező forintnak értelmes célt találunk

„Az Európai Uniótól érkező nagy összegű forrásokat az oktatás, a szociális felzárkóztatás, az egészségügy, a sport és a kultúra terén hasznosítják, ám ahhoz, hogy minden támogatást hasznos célokra fordítsanak, jó fejlesztéspolitikára is szükség van — mondta el lapunknak az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. Vitályos Eszter szerint a kelet-közép-európai régióban vezetők vagyunk a kifizetésekben, a meghirdetett pályázatok is a tervezett ütemben haladnak, de a következő uniós ciklusban előreláthatóan kevesebb forráshoz juthatunk. A szakterület azonban még így is győztes lehet....

Részletek

Európai Számvevőszék: a kohéziós politikához rendelt források felhasználása során nem az eredményesség a meghatározó szempont

„Megvizsgáltuk, hogy a 2014–2020-as programozási időszakban a kohéziós politikához rendelt források tekintetében a tagállamok milyen mértékben összpontosítottak az eredményekre a projektek kiválasztásakor, valamint hogy a Bizottság és a tagállamok mennyiben tudják alátámasztani az általuk végzett monitoring révén, hogy helyesen költötték el az uniós költségvetést. Megállapítottuk, hogy a Bizottság tett ugyan különböző intézkedéseket az eredményközpontú megközelítés gyakoribb alkalmazása érdekében, a kiválasztási eljárások azonban továbbra is inkább az outputokra és a forrásfelhasználásra, nem pedig az eredményekre helyezik a hangsúlyt. Ezenfelül a monitoring hiányosságai miatt...

Részletek

Az uniós források gyorsabb lehívását segíti az ESZA új iratkezelési központja

„Iratkezelési centrumot nyitott az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (ESZA) 2013. április 26-án, Budapesten. A beruházás az európai uniós források gyorsabb lehívását segíti. Bene Dániel, a kft. ügyvezető igazgatója a központ megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az iratkezelési központ a raktározási feladatokon túl a digitalizálás és az iratkölcsönzés lebonyolításáért is felel, így hozzájárul a gyorsabb és egyszerűbb pályázatkezeléshez. Az ESZA a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egyik legnagyobb, európai uniós pályázatokat kezelő közreműködő szervezete. Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért...

Részletek

NFM utasítás az egységes működési kézikönyvről

„A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5. § d) pontjában foglalt jogkörömben eljárva – a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 4. pontjára...

Részletek

Módosul a Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendje

Forrás: A Kormány 176/2012. (VII. 26.) Korm. rendelete a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet módosításáról; Magyar Közlöny; 2012. évi 101. szám; 2012. július 26.; 17344-17351. oldalak (pdf)

Részletek