Skip to main content

Találat: Európai Parlament

Új közbeszerzési szabályok Európában, két évünk van átvenni

„Az Európai Parlament új, közbeszerzési irányelve véget vetnek a legolcsóbb ár uralmának, illetve csak a nyertes pályázónak kell majd bemutatnia a különféle igazolások eredeti dokumentumait, valamint a tenderek feldarabolását is ösztönzik, így a kisebb vállalatok is sikerrel pályázhatnak a jövőben. Az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététel után húsz nappal lép hatályba. Ezt követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre az új szabályok átvételére - írta az MTI. Az új szabályozás véget vet az értékelésnél a legalacsonyabb ár uralmának. Valamint...

Részletek

Magyar szakember az európai távközlési szabályozási intézmény élén

„Az Európai Parlament (EP) ipari, kutatás- és energiaügyi bizottsága meghallgatta Ignéczi Lászlót, az európai országok nemzeti távközlési szabályozó testületeit összefogó ernyőszervezet (Body of European Regulators for Electronic Communications, BEREC) új elnökét - közölte csütörtökön Herczog Edit szocialista EP-képviselő, aki szerint a bizottság tagjai személyesen is meggyőződhettek arról, hogy felkészült és tapasztalt vezető nyerte el a kinevezést. A testületet 2009-ben hívta életre az uniós távközlési reformcsomag. Feladata az egységes belső piac megteremtésének és hatékony szabályozásának támogatása, a nemzeti szabályozó testületeknek és az uniós...

Részletek

Olcsóbb megoldások az internetes infrastruktúra kiépítésére

„Közmeghallgatást tartottak szerdán az Európai Parlamentben (EP) Herczog Edit szocialista EP-képviselő szervezésében arról, hogy hogyan kellene csökkenteni a szélessávú internethez szükséges infrastruktúra kiépítésének költségeit. Herczog Edit az ezzel kapcsolatos, most készülő uniós rendelettervezet témafelelőse, úgynevezett jelentéstevője az EP-ben. Az MSZP-s képviselő szerint a cél az, hogy azokhoz a vidéken élő emberekhez is eljuttassák a széles sávú internet lehetőségét, akik jelenleg ehhez a szolgáltatáshoz ha akarnának vagy megengedhetnék maguknak, sem férhetnének hozzá. "Enélkül egészen egyszerűen nem lehet beszélni kiteljesedett és egységes Európáról" -...

Részletek

PRISM: az adatvédelem fontosságát hangsúlyozzák a képviselők

„Európa nem engedheti meg, hogy Amerika az európaiak után kémkedjen, ezért is van szükség minél hamarabb az adatvédelmi uniós jogszabályra. Ebben egyetértett az állampolgári jogi szakbizottság legtöbb tagja azon a szerdai vitán, ahol Viviane Reding európai biztossal a PRISM amerikai megfigyelési botrány részleteit vitatták meg. Reding szerint az adatvédelmi szabályoknak az EU-ban működő összes vállalatra ki kell terjedniük, függetlenül attól, hogy hol van a székhelyük. Nem engedhetjük meg, hogy az amerikaiak uniós polgárok után kémkedjenek, még ha biztonsági okokból történik is az,...

Részletek

Viták tüzében alakul az új uniós adatvédelmi szabályozás

„Nagyon úgy tűnik, hogy a közeljövőben az Európai Unió és az Egyesült Államok adatvédelmi szabályozása közötti szakadék eltűnik – de sokan vitatják a lépés helyességét. Jelenleg zajlik az Európai Unió (EU) új adatvédelmi szabályozásának, irányelveinek megalkotási procedúrája, és a szokottnál is nagyobb hullámokat kavarnak a történések – legalábbis a hagyományos, szigorú európai adatvédelmi megfontolásokat pártolók, főként civil szervezetek, illetve a szabályozásokat megalkotók között. Ha röviden akarunk fogalmazni: az Európai Parlament (EP) ipari bizottsága a beterjesztett törvényjavaslatokat illetően a közelmúltban több mint 900...

Részletek

Felmentést kér a hozadéksávok értékesítése alól Magyarország

„Idén biztosan nem értékesíti semmilyen formában az illetékes kormányzati szerv az éppen csak elkezdődött digitális átállás során felszabaduló frekvenciablokkokat. Magyarország az Európai Parlament által februárban elfogadott Rádióspektrum-politikai Programban foglaltakkal ellentétben idén biztosan nem bocsátja értékesítési eljárás alá a digitális átállás során idővel felszabaduló úgynevezett digitális hozadék frekvenciákat. Az értékesítésben illetékes Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) illetékese tegnap újságírók előtt kifejtette, mielőtt a jelenleg analóg tévéadás közvetítésére használt frekvenciablokkok használati jogát értékesítik, számos adminisztrációs és műszaki jellegű feladat vár az érintettekre. Az...

Részletek

Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása az Unióban az audiovizuális művek online terjesztéséről

„...A. mivel a digitális kor természetéből adódóan a lehetőségek széles skáláját kínálja műalkotások létrehozására és terjesztésére, miközben hatalmas kihívásokat is jelent; B. mivel a piac fejlődése az egységes piac célkitűzéseivel összhangban sok tekintetben megteremtette a szükséges növekedést és kulturális tartalmat; C. mivel napjainkban minden eddiginél több fogyasztói tartalom áll rendelkezésre; D. mivel az európai audiovizuális ágazatot az online szolgáltatások támogatásával, és ezzel párhuzamosan az európai civilizáció, a nyelvi, kulturális sokszínűség és a média pluralizmusának előmozdításával versenyképesebbé kell tenni; E. mivel a szerzői...

Részletek

Esnek a roamingdíjak az EU-ban, olcsóbb lesz a mobilnet is

„Megszavazta az Európai Parlament azt a rendeletet, amelynek alapján július 1-jétől tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja. A csütörtökön Brüsszelben elfogadott rendelet szerint a mobilhívások díja az új szabályok alapján két hónap múlva a jelenlegi 35 cent helyett már legfeljebb 29 cent lehet. Az SMS-küldés felső díjhatára a mostani 11 centről 9-re csökken. Az internetezést illetően most vezet be árplafont az EU: júliustól minden letöltött megabájt után legfeljebb 70 centet számolhatnak fel a szolgáltatók. A rendelet szerint...

Részletek

Lemondott az EP-referens az ACTA elleni tiltakozásul

„A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA), azaz az online kalózkodásról szóló tárgyalások több mint ellentmondásosak, ezért egy kulcsfontosságú uniós tisztviselő lemondott. Kader Arif, az ACTA-hoz rendelt európai parlamenti referens szerint soha nem látott manővereket végeztek a szerződés körül a tisztviselők, a helyzet elfogadhatatlan, és ő nem fog részt venni ebben a színjátékban – áll a BBC hírében. ... A referens első kifogása, hogy nem zajlik konzultáció a civil társadalommal, de felrója az átláthatóság hiányát, és hogy magyarázat nélkül elutasították az ajánlásokat. Magyarországon...

Részletek

E-kormányzat a mobilitásért

„Ma reggel az Európai Parlament Kulturális és Oktatási (CULT) Bizottsága nagy többséggel támogatta Bagó Zoltán, fideszes európai parlamenti képviselő a versenyképes egységes digitális piacról szóló véleménytervezethez benyújtott módosítását, ami hangsúlyozza, hogy a páneurópai e-kormányzati platformok hozzájárulnak az egységes piacon belüli mobilitáshoz. A CULT Bizottság "A versenyképes egységes digitális piacról – az e-kormányzat mint élenjáró kezdeményezés" című véleménye az Európai Bizottság (EB) 2011–2015 időszakra szóló európai elektronikus kormányzati cselekvési tervről szóló dokumentumhoz készült. Az EB európai digitális menetrendje az információs és kommunikációs technológiák...

Részletek
Page 17 of 17 1 16 17