Skip to main content

Találat: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

2,6 milliárdból indul az önkormányzati ASP projekt

„A közép-magyarországi önkormányzatok a tervek szerint 2014 végétől vehetik igénybe a központi alkalmazás-szolgáltatásokat, a projektet hattagú állami konzorcium valósítaná meg a KIFÜ irányításával. Az e-közigazgatási szolgáltatások egységesítéséről, illetve az önkormányzati alkalmazásszolgáltató központok kiépítéséről még 2006 született kormánydöntés, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig 2010 tavaszán jelentette be az online önkormányzati szolgáltatások elindításához szükséges ASP-központok kiépítését a részfeladatokra koncentrált megoldások és a párhuzamos, szigetszerű fejlesztések kiváltására. Utóbb a közigazgatási rendszer átalakítása és az önkormányzati törvény előkészítése következtében a kérdés lekerült a napirendről, 2011 nyarán...

Read more

Több százezer projekt adata lesz lekérdezhető az új pályázati adatbázisból

„Megvalósítási szakaszba lépett az Európai Unió által is támogatott, „A fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása” elnevezésű projekt - jelentette be közös sajtótájékoztatóján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.(NISZ). A FAIR projekt célja, hogy létrejöjjön a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR), valamint a Nemzeti Pályázatkezelő Rendszer (NPR), illetve az ezekhez kapcsolódó hardver termékek, IT infrastruktúra és szoftverkörnyezet. A projekt része a rendszer használatához szükséges képzések biztosítása...

Read more

Négyen pályáznak a 35 milliárdos GSM-R tenderre

„A péntek délelőtti beadási határidőig négy cég jelentkezett a vasúti rádiós rendszer építésére kiírt tenderen – közölte a projekt lebonyolításával megbízott NISZ. Az elektronikus útdíjhoz hasonlóan hosszú ideje húzódik már a hazai vasútvonalak mentén futó digitális rádiókommunikációs (GSM-R) rendszer kiépítése Magyarországon. Egyik legutóbbi fejleményeként tavaly novemberben született meg a kormány döntése arról, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) bonyolítsa le a hányatott sorsú projekt közbeszerzési eljárását. A pályázók neve még titok A NISZ ezt követően december 22-én hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési...

Read more

Közel 6 milliárdból indult el az állami távközlési gerincháló projekt

„A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat létrejöttével az elmúlt hetekben lezárult a 2011 júliusában elindított Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekt első fázisa. A gerinchálózatra eddig 5,7 milliárd forintot fordítottak, a második szakasz még további 2-3 milliárd forintos uniós forrást igényel. A 2010-es kormányváltást követően megszületett új infokommunikációs stratégia előírta az állami kézben lévő távközlési hálózatok (MÁV, MVM) összekapcsolását, és hogy az államigazgatásnak távközlési szolgáltatást a jövőben már csak állami cég nyújtson. Az ennek nyomán másfél évvel ezelőtt elindított Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekt (NHP) keretében épült ki a...

Read more

Nem mindenkinek tetszik a kormány és a Microsoft megállapodása

„A nyílt dokumentumformátum támogatói nyílt levélben bírálják Orbán Viktort azért, hogy a 2010-ben meghirdetett szoftverpiaci nyitás csak a szavak szintjén valósult meg, és továbbra is a Microsoft mellett áll a kormány. Az ODFA közleménye egy tanulmányra hivatkozva megállapítja, hogy a jelenleg alkalmazott irodai szoftverek központilag támogatott alkalmazása százmilliárdos nagyságrendű kárt okoz az államnak, és kiemelik, hogy az uniós tapasztalatok szerint is a "tulajdonosi” zárt szoftverek beszerzése előnytelen üzlet. Véleményük szerint erős és független kormányzati informatika csak a nyílt szabványok, nyílt dokumentumformátum (ODF)...

Read more

Együttműködés a BME és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. között

„A 2012. január 17-én aláírt megállapodás célja az egyetemen felhalmozott szaktudás közigazgatási informatikai fejlesztésekbe való beemelése. A hosszú távú stratégiai, partnerségi együttműködési megállapodást Péceli Gábor, a BME rektora és Szabó Zoltán Attila, a kormányzati informatikai szolgáltatásokat nyújtó Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) vezérigazgatója írták alá. A megállapodás fő célja, hogy az egyetemi kutatóközpontokban felhalmozott szaktudást a közigazgatási informatikai fejlesztésekben is hasznosítsák, valamint, hogy az így bevont kompetenciákkal a NISZ hatékonyabban működjön közre a közigazgatási informatikai, távközlési fejlesztésekben. A hosszú távú stratégai partnerség...

Read more

Aláírták az IdomSoft Informatikai Zrt. megvásárlását

„A mai napon a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Igazgatóságának jóváhagyásával, - a kormány 1481/2012. számú határozatának megfelelően - megtörtént az IdomSoft Informatikai Zrt. megvásárlásáról szóló dokumentum aláírása. A tranzakció a Gazdasági Verseny Hivatal jóváhagyását követően 2013. első negyedévében zárulhat. A kormány 1481/2012. számú, november 6-án kelt határozatában felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (IdomSoft Zrt.) 100 százalékos részvénycsomagjának közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét oly módon, hogy a tranzakció megvalósulása esetén a vállalat a Nemzeti...

Read more

Megjelent a GSM-R rendszer első pályázati kiírása

„Több éves helyben járás után megint pályázati felhívást tettek közzé a vasúti kommunikációs GSM-R projektre, a kudarc ára ezúttal már a sok milliárdos uniós támogatás elvesztése lehet. A GSM-R egy GSM900 technológián alapuló, kifejezetten vasúti felhasználásra szánt vezeték nélküli kommunikációs hálózat, amely egyszerre alkalmas hang- és adatátvitelre: amellett, hogy lehetővé teszi a biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti adatkommunikációt, összeköttetést biztost a vasúti kiszolgáló személyzet számára. Az eredetileg a Siemens és a Nortel által fejlesztett GSM-R hálózatok közötti roaming szolgáltatás részeként a...

Read more

Készül a kormányzati informatikai rendszer

„Elkezdődött a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer (KKIR) kialakítása, az elmúlt egy évben közbeszerzési eljárással beszerzett eszközöket már üzembe helyezték az egyes minisztériumoknál, jelentették be a projekt vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon Budapesten. Összesen 2391 asztali számítógép, 400 monitor és 300 notebook beüzemelése fejeződik be november végéig. A következő lépésben egységesítik az informatikai alkalmazásokat az egyes intézményeknél. A kétmilliárd forintos összköltségvetéssel, 100 százalékos európai uniós finanszírozással megvalósuló projekt célja, hogy központosított, korszerű szolgáltatások váltsák ki az egyes intézményekben működő informatikai megoldásokat, és ezáltal hatékonyabbá váljon...

Read more

Megjelent a kormányzati intézmények telephelyein végberendezések modernizációját támogató felhívás

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a ”Kormányzati intézmények telephelyein végberendezések modernizációja” című, EKOP-2.2.4 kódszámú kiemelt felhívás dokumentációja. A rendelkezésre álló keretösszeg 1 milliárd forint. A projektjavaslat benyújtására 2012. november 14. és 2012. december 13. között van lehetőség. ... Háttér A jó és hatékony állam működéséhez elengedhetetlen az elektronikus hírközlési szolgáltatások optimális kihasználása, a költséghatékonyan működtetett adat- és hangkommunikációs szolgáltatások igénybevétele. Erre a célra született meg a központi közigazgatási szervek, valamint a felügyeletük alá tartozó intézmények, illetve a regionális közigazgatási, szakigazgatási- és...

Read more
Page 22 of 24 1 … 21 22 23 24