Skip to main content

Találat: széles sávú hálózatok

Az MVM NET Zrt. a Szupergyors Internet Program keretében lakossági szolgáltatóként is megjelenik Magyarország egyes járásaiban

„Új feladatot vállal magára az internetelérést eddig csak a vállalatok és a közigazgatás számára biztosító állami tulajdonú MVM Net Zrt. A Szupergyors internet program részeként, uniós támogatás mellett megvalósítandó hálózatfejlesztés készteti a céget arra, hogy lakossági szolgáltatóként is megjelenjen Magyarország egyes járásaiban. A kormány által két évvel ezelőtt meghirdetett Szupergyors internet program (Szip) célja, hogy 2018 végére minden magyar családnak lehetősége legyen a legalább 30 Mbit/s sebességű internetszolgáltatás igénybevételére. Az ehhez szükséges beruházásokra 68 milliárd forintot kaphattak vissza nem térítendő támogatásként azok...

Részletek

A piaci alapú gondolkodással országszerte biztosítható a szupergyors internet

„Piaci gondolkodással kell párosulnia a kormányzati felügyeletnek ahhoz, hogy a szupergyors internet hálózata a vállalásoknak megfelelően 2018 végére az egész országban kiépülhessen - mondta Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Hálózatfejlesztést támogató monitoring rendszer (Htmr) projektrendezvényén. Hangsúlyozta, hogy a Szupergyors internet program (Szip) rendkívül összetett és szerteágazó feladatot jelent a kormány és a szolgáltatók számára, megvalósításához ezért nélkülözhetetlen a Htmr, amely akár napi szinten képes települési szintre lebontva tájékoztatni a hálózatépítés állásáról, emellett...

Részletek

Szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt a salgótarjáni járásban a Magyar Telekom

„Szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt a salgótarjáni járásban a Magyar Telekom, az uniós támogatással megvalósuló beruházás 2018 őszén fejeződik be a térség 26 településén - mondta Szűcs Róbert, cég közép-kelet-magyarországi régióvezetője Salgótarjánban. A Telekom 768,5 millió forintos támogatást nyert a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázaton. A pénz a beruházási költség 66 százaléka, amelyet önerővel egészít ki a vállalat - írta az MTI. Az új hálózaton szupergyors internetet, széles tévé-csatorna választékot,...

Részletek

A Szupergyors Internet Programban keretében 13 járás csaknem 300 településén végez hálózatfejlesztést az MVM NET

„Az MVM NET Zrt. a hazai és uniós forrásokból megvalósuló Szupergyors Internet Program keretében 7,966 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás igénybevételével végez hálózatfejlesztést 13 járás közel 300 településén. A hálózati végpontok sávszélessége minden helyszínen legalább 30 Mbps lesz. Elindult a „GINO-3.4.1-2015 számú, Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című projekt, melynek célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban, az újgenerációs, szélessávú (NGA) hozzáférési hálózattal le nem fedett igényhelyek lefedése is megvalósuljon, ezáltal lehetővé téve a digitális szolgáltatások terjedését az állampolgárok és a...

Részletek

Újabb hálózatfejlesztés és nagyobb sávszélesség a közszférában

„A NISZ Zrt., az MVM NET Zrt. és a KIFÜ alkotta konzorcium közel 4,3 milliárd forint vissza nem térítendő EU-támogatásból indított beruházása lehetővé teszi, hogy az állami, önkormányzati vagy közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az ország területén gyors és biztonságos infrastruktúrán érjék el a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat szolgáltatásait. Megvalósítási szakaszba lépett a „Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése” című projekt, amelynek keretében a konzorcium összesen 28, távközlési csomópontot épít ki. A csomópontok biztosítják, hogy az állami, önkormányzati és közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az...

Részletek

A tervezettnél korábban vált elérhetővé a szupergyors internet több mint 230 ezer háztartás számára

„A Szupergyors Internet Program 2018 végéig minden magyar polgár, család és vállalkozás számára elérhetővé teszi a szupergyors internet hozzáférést. A szupergyors internet azt jelenti, hogy otthoni és vállalati internet használati sebesség jelentősen (minimum 30 Mbit/s) felgyorsul. Az 1 millió háztartás fejlesztését célul kitűző program keretében mintegy 500 ezer háztartás számára európai uniós és hazai költségvetési támogatásból valósul meg a legalább 30 Megabites sávszélességet elérhetővé tevő fejlesztés, míg 500 ezer háztartás elérése a távközlési szolgáltatók önerős vállalása keretében valósul meg. Az önerős vállaláson...

Részletek

A Szupergyors Internet Program keretében 230 ezer háztartásban már elérhetővé vált a szupergyors Internet

„2016. december 31-éig a tervezett 178 ezer helyett a program tervezettnél gyorsabb előrehaladásának köszönhetően közel 230 ezer háztartásban valósultak meg a Szupergyors Internet Program keretében elindított fejlesztések. A távközlési szolgáltatók ebben az ütemben önerőből, pályázati támogatás nélkül fejlesztették hálózataikat, lehetővé téve, hogy az előfizetők lényegesen gyorsabb, korszerűbb internet szolgáltatáshoz juthassanak. „A jövő a digitalizáció, és a Kormány elkötelezett, hogy a hazai munkavállalók és vállalkozások a digitális átalakulás nyerteseivé válhassanak. Mindehhez alapvető feltétel egy országosan elérhető, korszerű, minimálisan 30 Mbps sávszélességű hálózat, amely...

Részletek

Partnerségi egyeztetés a Szupergyors Internet Programhoz kapcsolódóan

„Felhívás a Szupergyors Internet Programhoz kapcsolódóan önerős fejlesztések elmaradásával és felhordó hálózati összeköttetések hiányával érintett igényhelyek és települések jegyzékének PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSÉRE Elektronikus hírközlési szolgáltatók részére A Kormány a „Digitális Jólét Programja” keretében elindította a Szupergyors Internet Programot (továbbiakban SZIP), Magyarország eddigi legnagyobb léptékű szélessávú infrastruktúra fejlesztési programját. A program célja, hogy 2018 végéig biztosítsa az egész országot lefedő, legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra megépítését piaci szereplők bevonásával a még ellátatlan területeken. Ezáltal megteremtve minden állampolgár számára a nagysebességű internet szolgáltatáshoz...

Részletek

Öt százalékra csökken az internethasználat áfája jövő évtől

„Az internethasználat áfája 5 százalékra csökken 2018 január elsejétől a Digitális Jólét Program (DJP) 2017-2018-as évekre vonatkozó munkaterve szerint - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos Budapesten. Az Evolution - Az online evolúció két napja címmel megrendezett konferencia megnyitóján hozzátette: a mintegy száz szakértő segítségével elkészült program széleskörű szakmai és társadalmi vitája a következő 2-3 hónapban zajlik, a kormány tervek szerint nyár előtt elfogadhatja azt. Az új elemekkel kiegészült program több tucat fontos eleme közül kiemelte: az áfacsökkentéssel...

Részletek

Indul a Szupergyors Internet Program kivitelezését követő projekt

„A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 400 millió forint európai uniós és hazai támogatásból megvalósuló projekt célja a Szupergyors Internet Program szélessávú fejlesztéseinek előkészítéséhez és végrehajtásához kapcsolódó feladatok ellátása. A projekt nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 2018 végére Magyarországon minden olyan háztartás, amely ezt igényli, hozzáférhessen a szupergyors internethez. A Szupergyors Internet Program kivitelezését követő projektben a megépülő hálózatok szakszerűségét, elvárt minőségét, jogszabályi feltételeknek való megfelelését biztosító felügyelőmérnöki hálózat kiépítésével és működtetésével kapcsolatos munkafolyamatokra kerül sor. A Szupergyors Internet Programban...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4